Fri. Apr 19th, 2024

Románia a második helyen volt tavaly az Európai Unióban a kukoricatermést illetően

Franciaország után Románia a második helyen volt tavaly az Európai Unióban a kukoricatermést illetően, annak ellenére, hogy a nagy szárazság miatt közel 40%-kal csökkent a termés mennyisége a 2019-es évhez képest.

Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint összesen 10,8 millió tonnát sikerült betakarítani. Az EU kukoricatermelésének rangsorát 13,333 millió tonnával vezeti Franciaország.

A harmadik helyet Magyarország foglalta el 8,334 millió tonnával, majd Olaszország következik 6,793 millió tonnával.

A kukoricával bevetett termőföld területét illetően azonban Románia a több mint 2,6 millió hektárral továbbra is az első helyen áll az Unióban.

Franciaországban 1,664 millió hektáron, Magyarországon 973 000 hektáron, Olaszországban pedig 603.000 hektáron termesztettek tengerit.

Románia mind 2019-ben, mind 2018-ban az első helyen állt az Unióban a kukoricával bevetett termőföld területét, illetve a termést illetően. A mezőgazdasági minisztérium adatai szerint tavaly 5,71 millió tonna szemes kukoricát exportált az ország, azaz a megtermelt mennyiség felét.

S.A.