Sun. Oct 13th, 2024

RMDSZ: ezentúl egyszerűsített eljárásban lehet kültelken mezőgazdasági beruházásokat végezni

„A ma megszavazott törvény értelmében egyszerűsítettük a mezőgazdasági beruházásokra vonatkozó eljárást: megteremtettük a gazdáknak a lehetőséget arra, hogy a települések külterületébe sorolt földeken is lehessen mezőgazdasági beruházásokat eszközölni anélkül, hogy ezeket urbanisztikai dokumentációkkal belterületté kellene nyilvánítani, ahogyan az jelenleg van” – mutatott rá Magyar Lóránd,  az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője, a törvénytervezet egyik kidolgozója azt követően, hogy a képviselőház döntéshozó  fórumként szavazta meg az RMDSZ által kezdeményezett törvénytervezetet.

Magyar Lóránd, a mezőgazdasági bizottság alelnöke kifejtette, hogy az eddigi előírások szerint mezőgazdasági beruházásokat – például istállók vagy melegházak építését – csak beltelekként nyilvántartott területen lehetett megvalósítani, így azok a gazdák, akik ilyen befektetést akartak végezni, azonban az adott terület kültelekben szerepelt, először beltelekké kellett jegyezzék az adott földterületet. „Ez a folyamat rendkívül idő- és költségigényes volt, mert a területrendezési terv elkészítése mellett időben akár 6 hónapot is igényelt a terület átminősítésének folyamata” – részletezte a képviselőház mezőgazdasági bizottságának az elnöke, az RMDSZ Szatmár megyei törvényhozója.

Könczei Csaba, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője, a mezőgazdasági bizottság tagja elmondta, hogy a jelenleg hatályban lévő törvények nemcsak megnehezítik a gazdák munkáját, de egyes esetekben gátat szabtak a különböző EU-s pályázati lehetőségeknek és források lehívásának is. „Ezzel a törvénykezdeményezéssel sikerült megkönnyíteni a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség (AFIR) által kiírt európai uniós pályázatokhoz történő hozzáférést, hiszen ezentúl egyszerűsített eljárásban lehet kültelken is mezőgazdasági beruházásokat végezni.”

Kolcsár Károly, az RMDSZ parlamenti képviselője rámutatott: a most elfogadott tervezet segítségével a gazdák időt és pénzt takaríthatnak meg, hiszen a területrendezési tervhez szükséges dokumentációk összeállítása nagyjából 5 ezer euró körüli összeget emésztett fel, a terület átminősítéséről szóló teljes procedúra pedig akár fél évig is elhúzódhatott.

A törvény az államelnöki kihirdetést követően és a Hivatalos Közlönyben való megjelenés után lép érvénybe.