Fri. Apr 19th, 2024

RMDSZ-es polgármestere és alpolgármestere van Kusaly községnek

A rendszerváltás után soha nem volt magyar polgármestere a községnek, sőt az idősek nem is emlékeznek olyan időszakra, amikor lett volna – mesélték a helybéliek. Épp ezért a választások előtt szkeptikusan álltak a lehetőség előtt, amikor azt hallották, ha elmennek szavazni, sikerülni fog… És sikerült. Debreczeni Dezső, az RMDSZ jelöltje lett a község új polgármestere, és a két alpolgármesteri, illetve három tanácsosi mandátummal rendelkező Boda Pált választották meg alpolgármesternek.

A polgármester kiemelte: „én mindhárom település polgármestere leszek, és a község fejlesztéséért fogok dolgozni. A jövőre nézve a szennyvízhálózat kiépítését kell megoldani, ez a legfontosabb. Vannak olyan megvalósítások, amelyek nem működnek jól, mert nem voltak megfelelően kivitelezve vagy karbantartva, ezért ezeket rendbe kell hozni, helyreállítani. Ahol nincs kultúrotthon, például Szilágyerkeden, építeni kell, és folytatni a mezei utak lekövezését, aszfaltozását, főleg Szilágyerkeden és Kusalyon, mert ezek a települések el lettek hanyagolva” – hangsúlyozta Debreczeni Dezső.

Boda Pál alpolgármester kiegészítette, sok megnyert pályázatuk van, ezért eredmények is lesznek. „A szennyvízelvezetést meg kell oldani mind a három településen, mert bár az ivóvíz szinte minden házhoz be van vezetve, a szennyvíz kivezetése gondot jelent, amit jelenleg egy zilahi cég old meg ideiglenesen, rendszeresen elviszik és kiürítik a felesleges vizet.

A Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL 2) által közel 24 km bekötő utat újítunk fel, a beruházás értéke 16 000 000 lej, a munkálatok 70%-ban elkészültek, az utak le vannak kövezve, jöhet az aszfaltozás” – mondta az alpolgármester, aki hozzátette, többek között a környező falvakat összekötő utakról van szó, mint Kusaly-Diósad vagy Erked-Diósad. „Megpróbáltuk Erkedet Sámsonnal is összekötni, de erdőn kellene áthaladni, és nem kaptuk meg a szükséges engedélyeket. Három hónapja kezdték el az útfelújítást, azóta folyamatosan dolgoznak a munkások. Sajnos a községbe vezető út az anyagokat, köveket szállító teherautók miatt megrongálódott, de megígérték, hogy két éven belül az út fel lesz újítva. Ezek mellett három híd építésére, javítására is nyertünk pályázatot” – ismertette az alpolgármester.

K.M.