Repedező falak, erős hit: felújításra vár a mocsolyai református templom
Teljes körű templomfelújításra készül a Szilágysámson községhez tartozó mocsolyai református gyülekezet, miután a szakértői vizsgálatok feltárták, hogy nemcsak esztétikai hibákról van szó, hanem a vártnál jóval összetettebb beavatkozásra van szükség.
A 232 éves templom története 1794-ig nyúlik vissza, ekkor fejeződött be a két évig tartó építkezés. Lukács Levente helyi lelkipásztor elmondta, az Isten háza eredetileg református templomnak épült, nem egy korábbi létesítmény bővítése. A jelenlegi épület egy XV. századi római katolikus kápolna helyén áll, így a hely vallási jelentősége még régebbi időkre nyúlik vissza.
Az elmúlt évtizedekben bár voltak kisebb beavatkozások – 1998-ban külső felújítás, 2004-ben fűtésrendszer beszerelése, 2008-ban ablakcsere, 2012-ben pedig a torony és a kerítés újrafestése –, átfogó, az épület szerkezeti állapotát érintő munkálatokra nem került sor.
További részleteket a https://maszol.ro/kultura/Repedezo-falak-eros-hit-felujitasra-var-a-mocsolyai-reformatus-templom oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.
