Mon. May 6th, 2024

Rekordszámú véradót vonzott a Sarmasági Ifjúsági Tanács kezdeményezése

December 15-én, a Sarmasági Ifjúsági Tanács véradó napot szerveztt Sarmaságon, melynek legfőbb célja a segítség nyújtás volt mindazok számára, akiknek egészségügyi allapota megköveteli a vérátömlesztést.

– A Sarmaság községi lakosok néhány óra alatt, közel száz ember életét mentették meg (egy egyszeri véradással akár három ember életét is megmenthetjük szerk. megj.). Ez Sarmaságon abszolút rekordnak számít, hiszen egyetlen nap alatt ilyen számot még sosem tudtunk produkálni – hangsúlyozta ki Tóth Ádám, a Sarmasági Ifjúsági Tanács elnöke, aki hozzátette, 70 nap elteltével megszervezik a következő véradást, és hálásan köszönik a 32 vérdonornak azt, hogy részt vettek ebben a kezdeményezésben.