Sat. Apr 20th, 2024

Petőfi emlékét idézi meg a Nagyváradi Szigligeti Társulat a zilahi Vigadóban

A március 15-ei előadássorozat részeként, a Szilágy megyei RMDSZ meghívására, ismét megyénkbe látogat a Nagyváradi Szigligeti Színház társulata.

  1. január 1-én volt 200 éve, hogy megszületett Petőfi Sándor. A nagyváradi Szigligeti Színház olyan előadással készül megünnepelni ezt az évfordulót, illetve az ahhoz kapcsolódó emlékévet, ami minden generáció számára élményszerűen kelti életre ezt a robusztus óriást, akinek ellentmondásos és lenyűgöző személyisége, költészete, bátorsága, hazaszeretete a mai napig fényt vet ránk. A Novák Eszter művészeti vezető rendezésében megvalósuló A természet vadvirága — Petőfi 200 című előadás Szilágy megyei bemutatójára március 17-én, péntekn 19:00 órától kerül sor a zilahi Vigadó nagytermében.
    Az előadás naplókból, levelekből, levelezésekből, kordokumentumokból, kortársak és az utókor megszólalásaiból és természetesen versekből dolgozik, de történetet mesél el, Petőfit, Szendrey Júliát és kortársakat szólaltat meg saját szavaikkal. Olyan momentumokat, találkozásokat, végzetszerű pillanatokat elevenít meg a produkció, melyek átélhetővé és nagyon is valóságossá teszik a befogadó számára ezt a különös embert. Kevés zsenivel találkozhatunk személyesen, ha egyáltalán megadatik, hogy találkozzunk — ez az előadás a lehetetlent kísérli meg lehetővé tenni: egy mély találkozást Petőfi Sándorral, az emberrel.

Jegyek a megszokott módon a helyszínen vásárolhatóak, amelyek ára 40 lej.

Szereplők:
Sebestyén Hunor
Kocsis Anna
Szabó Eduárd
Hunyadi István
Kardos M. Róbert
Scurtu Dávid