Sat. Apr 20th, 2024

Petkes András: ,,Továbbra is vallom, eredményeket csak pontos munkával, becsületesen dolgozva lehet elérni”

Bizalmat szavaztak a választók Szilágyszeg polgármesterének, Petkes Andrásnak, így második mandátumát kezdte péntek délelőtt, amikor ünnepélyes keretek között, a két alprefektus Vasvári Róbert és Sârca Romeo jelenlétében letették az esküt a tanácsosok és a polgármester.

-Ez a második mandátumom, a 11 tanácsosból hat új, és hat RMDSZ-es képviselő, tehát többségben vagyunk. Az elmúlt mandátumban nagyon sok projektet sikerült megnyernünk. Jelenleg hat nagy munkálat van folyamatban, ebből három kormányprojekt által, kettő uniós projekt révén, és egy a helyi költségvetésből. Az elkövetkezendő négy évben ezeket szeretném kivitelezni, és új pályázatokat elnyerni. Tervben van a gázhálózat kiépítése, a víz- és szennyvízhálózat bővítése, Nagyszegen a kimaradt utcákat akarjuk leaszfaltozni, a mezőutakat lekövezni, aszfaltozni, kápolnákat építeni, a kultúrházainkat felújítani, tehát munka van bőven, remélem a tanácsosokkal négy év múlva büszkén mondhatjuk, jó munkát végeztünk, és a választóink is meg lesznek elégedve. Arra törekszünk, hogy településeinken eredményeket tudjunk majd felmutatni” – mondta Petkes András polgármester.

Kulcsár Mária