Thu. May 9th, 2024

Szilágy­somlyóról, Kárászte­lek­ről, Zilahról és Krasznáról bu­szokkal, illetve vonattal is mennek zarándokok a pápalátogatásra, de vannak, akik saját gépjárművel utaznak a nagy tömegeket vonzó történelmi eseményre.

A Szentatya ma, május 31-én ér­ke­zik háromnapos apostoli útra az országba, melynek keretében jú­nius 1-jén Csíksomlyón szentmisét ünnepel a zarándokokkal.
Az előrejelzés szerint több száz­e­zer tömegre lehet számítani, éppen ezért a biztonsági bizottság közölte, hogy a Hármashalom oltár előtti részen kialakított szektorokat csak a biztonsági kapukon keresztül lehet megközelíteni, ezért ajánlott minél korábban a helyszínre ér­kez­ni a zsúfoltság elkerülése érdekében.

Mit nem vihetnek magukkal a zarándokok
Tilos a zarándokoknak bármi­lyen nemű fegyvert (ide tartozik a bicska is), gyúlékony, robbanékony anyagot, irritáló vagy bénító hatású szert vinni, továbbá tilos az alkoholos ital, a fából, fémből vagy egyéb anyagból készült bot, az üvegtartályok, illetve az olyan fény és/vagy hangjelzést kibocsájtó tárgyak birtoklása is, amelyek zavarhatják az esemény zökkenőmentes lebonyolítását. Nagy csomagokat és házi kedven­ce­ket se vihetnek magukkal az oda ellátogatók.

Mit szabad vinni
Engedélyezett az ivóvíz (de csak műanyag palackban), az élelem, a gyógyszer, a tábori szék, a séta­pálca, a zászló és az ernyő is, utóbbiból azonban csak a kisebb, kézi változat.
A zarándokoknak 13–14 bizton­sá­gi kapun kell átjussanak ahhoz, hogy a nyeregbe érjenek olvasható a romkat.ro egyházi portálon. A csoportosan vagy egyénileg regiszt­ráltaknak magukkal kell vinni a belépőjegyet, s abba a szektorba kell menniük, ahova a jegyük szól.

Közlekedés
Ma és június 1-jén a városba történő behajtás és a városon belüli gépjárműközlekedés korlátozott lesz.
Pénteken (május 31.) reggel 6:00 órától behajtási tilalom van, ettől az időponttól csak a szállások elfoglalása céljából lehet gépkocsival a városba bejutni. A külső részeket kivéve az egész várost érinti a korlátozás. Aki vendéglátóipari egységnél (hotel, panzió, hostel, stb.) száll meg, vigye magával kinyomtatva a szállásfoglalás visszaigazolását. A magánházaknál megszállók esetében a behajtás csak úgy lesz lehetséges, hogy a szállásadó személyesen kíséri az érkezőt a helyszínre. A város szélére terelt, áthaladó forgalmat ez a korlátozás nem érinti. 20:00 órától teljesen tilos lesz a behajtás a zarándokhelyre és az azt kiszolgáló utcákba, a csíksomlyói kegytemplom körüli övezetbe. Azok sem hajthatnak be, akiknek ott van szálláshelyük.
Szombaton (június 1.) a városba egyáltalán nem lehet behajtani, csak néhány parkolóhelyig.