Sat. Apr 20th, 2024

Őszi felvételit hirdet a Collegium Varadinum szakkollégium

Ismét várja a Collegium Varadinum a Nagyváradon tanuló egyetemistákat tehetséggondozó programjába, valamint a frissen felújított, a kor igényeinek megfelelően felszerelt bentlakásába is azokat, akik lakhatást is igényelnek.

A 2021-2022-es tanévben elindított egyetemista programját folytatja idén is a szakkollégium, melynek célja a tehetséges fiatalok segítése és képzése. A tehetséggondozó programban való részvétel díjmentes, mely különböző interdiszciplináris képzések, előadások, képzések által valósul meg. A hallgatóknak lehetőségük nyílik részt venni elismert hazai és külföldi előadók, oktatók által tartott interaktív előadásokon és képzéseken, valamint az idei évtől lehetőségük nyílik becsatlakozni a szakkollégium mentorprogramjába is.

A szakkollégium tehetséggondozó programjának célja, hogy az abban résztvevő hallgatók gyarapítsák tudásukat, hozzájárulva szakmai előmenetelükhöz, mint egy az egyetemi tanulmányaikat kiegészítve. Túlmenően a tanulmányi és szakmai lehetőségek mellett a kirándulásokon, tanulmányutakon és szabadidős tevékenységeken keresztül szeretnének egy erős, időtálló és értékálló magyar közösséget létrehozni.

Tehetségközpont Nagyváradon

A szakkollégium életében az idei évtől ráadásul egy jelentős újítás is történt, hiszen immár saját épületben tudja majd megtartani programjait, valamint megnyitja bentlakását is. A nyári felvételi után, ősszel is újabb felvételit hirdetünk a már említett egyetemista program mellett a bentlakásunkba is. Így azok az egyetemisták is tudnak majd jelentkezni, akik lemaradtak a nyári felvételiről. A frissen felújított és a kor igényeinek megfelelően felszerelt épület várja a bentlakókat a város szívében a Mihai Viteazul/Zárda utca 3. szám alatt, amely 390 lej havidíj ellenében vehető igénybe. A több mint 60 férőhelyes szakkollégium két-három ágyas, saját fürdőszobával ellátott szobákkal várja a felvételt nyert szakkollégistákat. Mindezek mellett még tanulószobával, közösségi térrel, konferenciateremmel, konyhákkal és az épülethez tartozó saját udvarral is rendelkezik az épület.

A tehetséggondozó programba és a kollégiumi bentlakásba a felvételi egy kétfordulós eljárás keretében történik, melynek során kiválasztják a szakkollégium jövendőbeli tagjait. Az első fordulóban egy jelentkezési űrlapot kell kitölteni, amelyhez önéletrajzot, motivációs levelet szükséges csatolni, amelyben a felvételizők megindokolják, hogy miért szeretnének a tehetséggondozó programba és a kollégiumi bentlakásba jelentkezni. Az ajánlás nem kötelező, de megléte előnyt jelent. A második fordulóba továbbjutó hallgatók online interjún fognak majd részt venni. A felvételi első fordulója szeptember 5-től szeptember 18-ig tart. A második fordulóra szeptember 19-21. között kerül sor.

A jelentkezéssel kapcsolatos részleteket a Collegium Varadinum weboldalán, Facebookon és Instagramon olvashatják el az érdeklődők, a felmerülő kérdéseket pedig a collegiumvaradinum@gmail.com e-mail címre küldhetik.