Sun. Oct 13th, 2024

Orban: Első szakaszban azokon a korlátozásokon enyhítünk, amelyek esetében a legkisebb a járványtani kockázat

Május 15-e után első szakaszban azokon a korlátozásokon enyhítenek a hatóságok, amelyek esetében a legkisebb a járványtani kockázat – szögezte le csütörtökön Ludovic Orban miniszterelnök.

A kormányfő rámutatott, fokozatosan lazítanak majd a korlátozásokon, az első enyhítések bevezetése után várnak 14-15 napot, hogy lássák, milyen hatással vannak ezek a vírus terjedésére, és csak ez után következhetnek az esetleges újabb lazítások.

,,Ezzel párhuzamosan a védelmi intézkedéseket is elő kell készíteni, vagyis ha megnyitjuk az éttermeket, szabályokat kell felállítanunk, amelyekhez a tulajdonosoknak igazodniuk kell. Ugyanez lenne érvényes a bölcsődékre, óvodákra is” – válaszolt Orban, amikor azt kérdezték tőle, kinyitnak-e ebben az évben az óvodák, bölcsődék.

A miniszterelnök hozzátette, a kormány tudatában van annak, hogy sok szülő – főleg a gyermeküket egyedül nevelők – számára gondot jelent a gyermekek felügyeletének megoldása, mert sok esetben a munkáltató ragaszkodik ahhoz, hogy a szülő menjen dolgozni, ezért további lehetőségeken gondolkodnak az ilyen helyzetben levők támogatására.

Orban arról is beszélt, hogy május 15-étől a településen belüli közlekedéssel kapcsolatos korlátozások teljesen megszűnnek, és a települések közötti közlekedést érintő korlátozásokon is enyhítenek.

agerpres.ro