Thu. Mar 28th, 2024

ODIF – PADIF + 2019

,,Szilágycsehben, ha október vége, akkor diákszínjátszás. Így volt ez az idén is, a tövisháti kisvárosban október 25-26-án nagy sikerrel zajlottak az ODIF – PADIF + XXI. Országos Diákszínjátszó Verseny eseményei. Bodea György tanár úr felhívására huszonöt csapat jelentkezett, húsz nevezett be a versenybe, 8 általános iskolai, 12 pedig líceumi kategóriában. Négy csoport versenyen kívül lépett színpadra. Egy csoport Nagyváradról, a Kaméleon – Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, betegség miatt nem jutott el az idén Szilágycsehbe. 407 részvevő érkezett a rendezvényre, amelyet Bodea György az erdélyi magyar diákszínjátszás ünnepének nevezett, s amely két évtizeden át Szilágycseh kulturális életének élénk színfoltja volt. Egész Erdély képviseltette magát: a Partium, Dél-Erdély, Székelyföld, a Barcsaság, de a Kárpátokon túlról is érkeztek csoportok Jászvásárhelyről és Konstancáról. Köszöntő beszédében, a PADIF-nak az erdélyi diákszínjátszó mozgalomban betöltött szerepét méltat­ta, közösség- és személyiség formáló erejét hangsúlyozta Bessenyei-Gedő István dramaturg is, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatának igazgatója, a zsűri elnöke….”

Az ODIF – PADIF + XXI. Országos Diákszínjátszó Versenyről az e heti Szilágyságban olvashatnak.