Thu. Mar 28th, 2024

Nemzetközi játékvezető-asszisztens lett Tunyogi Ferencz

A szilágysági Tunyogi Ferencz egyike annak a két játékvezető-asszisztensnek, aki újonnan került fel az úgynevezett „FIFA-listára”: 2023-ban már őt is delegálhatják nemzetközi klub- vagy válogatott csapatok mérkőzéseire. Ismerje meg a 38 éves zilahi partjelzőt.

A zilahi Tunyogi Ferencz, vagy ahogy sokan ismerik, Pötyi, vérében már születésétől benne van a futball, a bíráskodás szeretete. Édesapja, az idősebb Tunyogi Ferenc étteremtulajdonos, harmadik ligás játékvezető volt, fiát már három-négy éves korától magával vitte az edzésekre, a mérkőzésekre. „Míg ő rótta a köröket, edzett, én a focipályán rúgtam a labdát. Ezek az első élményeim, emlékeim, amelyek a futballozáshoz köthetők” – mesélte.

Tudatosan készült a játékvezető-asszisztensi pályára

A 38 éves Tunyogi Ferencz Zilahon született, tanulmányait a Silvania Főgimnáziumban végezte matematika-informatika szakon, az érettségit követően 2004-ben, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem közgazdaságtan és a testnevelés karára felvételizett, itt folytatta az alap-és a magiszteri képzést is.

Kezdetben a vendéglátóiparban dolgozott a szülei éttermében és catering cégénél, jelenleg egy online házhozszállítással foglalkozó multinacionális cég regionális kereskedelmi igazgatója, immár nyolc éve. Imád sportolni, hegyet mászni, szaladni, biciklizni. Ennek köszönhetően döntött úgy, hogy elvégzi a sportegyetemet, de mindig a közgazdaság, a kereskedelem vonzotta, e téren akart karriert befutni.

„A sport már gyerekkorom óta életem része, és mivel édesapám harmadik ligás játékvezető volt, a focizással is próbálkoztam. Elég korán, 14 évesen rájöttem, hogy nem vagyok tehetséges, ezért nem folytattam, viszont nagyon érdekelt a játékvezetés” – fogalmazott.  Tökéletesíteni akarta tudását, ezért elvégezte a sportegyetemet, de sosem szeretett volna tornatanár vagy edző lenni. „Az első meccsemet 14 évesen vezettem, mosolyogva jöttem le a pályáról, úgy gondoltam, hogy a játékvezetőséget nekem találták ki, és nagy örömmel folytattam. Édesapám 1998-ban fejezte be játékvezetői pályafutását, én a rá következő évben 1999-ben kezdtem el, és szép lassan haladtam előre a ranglétrán” – mesélte  Tunyogi Ferencz, aki 2006-ban már a harmadik ligában volt játékvezető. A második ligában is folyamatosan megfigyelés alatt állt, ténykedését megfelelőnek tartották, így 2019-ben beválogattak az első ligába.

Mint fogalmazott, a mérkőzéseken külön megfigyelők értékelik a játékvezetők munkáját, pontozzák őket, nyáron és télen fizikai és elméleti tesztelésen és szemináriumokon vesznek részt. Mindezeket figyelembe véve dönt a játékvezetői testület vezetősége arról, hogy kit javasolnak felsőbb osztályba kerülésre. „Így kerültem fel a nemzetközi listára, és idéntől a FIFA és az UEFA által szervezett tornákon is fogok aktiválni” – előlegezi meg a zilahi sporttárs, akinek 70 első ligás, 126 második, és 71 harmadik ligás mérkőzés van a háta mögött.

A zilahi játékvezető-asszisztensről részletesen a https://maszol.ro/sport/Nemzetkozi-jatekvezeto-asszisztens-lett-Tunyogi-Ferencz honlapon és a Szilágyságban olvashatnak.