Thu. May 30th, 2024

Nelu Tătaru a Szilágy megyei karanténokról: Nem kellett volna ilyen sokat várni a döntéssel

Nem kellett volna megvárni, hogy a koronavírus-fertőzések szintje ilyen magasra ugorjon Szilágy megyében, hamarabb meg kellett volna hozni a karanténra vonatkozó döntést – jelentette ki csütörtökön Nelu Tătaru egészségügyi miniszter a Zilah, Szilágycseh és Zsibó esetében elrendelt 14 napos karanténnal kapcsolatban.

,,Amint tudják, Zilahon 8,9 ezrelék a fertőzöttségi arány, a megye szintjén pedig 5,5. Ez vezetett a tegnap (szerda – szerk. megj.) este meghozott döntéshez, amely szerint a megyeközpont, illetve Szilágycseh és Zsibó karantén alá került. (…) A települések karantén alá vonását a megyei vészhelyzeti bizottságok javasolják a helyi járványhelyzet alapján. Én azon a véleményen vagyok, hogy nem kellett volna megvárni a döntéssel a 8,9 ezreléket” – mondta az egészségügyi miniszter Zilahon tartott sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozta, nem kell bűnbakot keresni a helyzet ilyen alakulásáért, mert a felelősség mindenkit terhel, mindannyian egyformán felelősek vagyunk amiatt, ami a településünkön történik.

A miniszter szerint lépéseket fognak tenni annak érdekében, hogy a megye egészségügyi rendszere képes legyen a megnövedekett számú esetek ellátására. Rámutatott, jelenleg 179 beteg van kórházban a megyében, közülük hatan szorulnak intenzív terápiás kezelésre. Növelni fogják a kórházi ágyak számát a COVID-kórházakban, és előkészítik a szilágykrasznai és a zsibói kórházakat az enyhe, vagy közepes súlyosságú esetek fogadására, mondta.

Amennyiben az új intézkedéseket betartják, Tătaru szerint egy hónap múlva csökkenhet az esetszám a megyében.

agerpres.ro