Fri. May 31st, 2024

Nelu Tătaru: A fertőzésveszély változatlan, és a lazítás utáni első napokban talán még nagyobb lesz

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott hétfő este a Digi 24 televíziócsatornának, hogy aggódik a korlátozások feloldása miatt, mert a fertőzésveszély változatlan lesz, sőt, az első napokban még nagyobb is lehet, mint eddig volt.

Tătaru azt mondta: tart attól, hogy az emberek helyváltoztatásainak sűrűsödésével kiújulnak a lokális fertőződések. Ugyanakkor igyekszik optimistán kezelni a kérdést, és reméli, hogy a lakosság megértette a távolságtartás és maszkviselés szükségességét – tette hozzá.

A miniszter leszögezte: az egyes, fertőzési gócnak minősülő területek teljes vesztegzár alá helyezése és más szigorú szabályok elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy kordában tartsák a járvány terjedését. Hozzátette: társadalmunk rendkívüli eseményeken ment keresztül, és sikerült a ,,felszínen” maradnia, de ez nem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt.

Azt is elmondta: a következő öt-hat napon az új igazolt fertőzési esetek számának csökkenését valószínűsíti, de mivel ezek a napok részben egybeesnek a lazítás első napjaival, fokozott óvatosságot ajánl. ,,A veszély ugyanakkora, és a lazítás utáni első napokban talán még nagyobb lesz” – figyelmeztetett az egészségügyi miniszter.

agerpres.ro