Fri. May 10th, 2024

Négy elszánt pár mondott „IGEN” -t a szükségállapot ideje alatt Zilahon

Az elmúlt években a böjti időszakot kivéve nem volt olyan hétvége, amikor ne lett volna polgári esküvő a Zilahi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében. A járvány ezúttal a házasulandó feleket is otthonmaradásra kényszerítette, hisz március 18-május 15 között, a szükségállapot idején, mindössze négy pár mondta ki a boldogító „Igen”-t. A fiatalok elmondhatják, őket valóban nem állította meg semmilyen akadály, megpróbáltatás, még a koronavírus-járvány sem. Az ötödik pár a készenléti állapot kihirdetését követően, május 16-án házasodott össze.

Fazakas Miklós alpolgármester ismertette, hogy a szükségállapot ideje alatt Zilahon a négy házasságkötésen kívül 278 gyerek született és 155 halálesetet jegyeztek be.

Ami az elkövetkezendő időszakban történő házasságkötéseket illeti, a tegnap bejelentett határozat szerint egy zártkörű rendezvényen mindössze nyolcan vehetnek majd részt, ezért valószínűleg az esketések egy ideig még elmaradnak.

K.M.