Nagy megvalósításokra készül idén Szilágyperecsen község
Az önkormányzati vezetők feladata a holnapot formálni, okosan gazdálkodni, időt szánni az emberekre, tanáccsal ellátni őket, pályázatokat írni, mert könnyebb általa anyagi támogatást elérni, mint önerőből megteremteni – vallja Boncidai Csaba, Szilágyperecsen polgármestere, aki nagy reményt fűz az idei évhez.
Nagyon jó költségvetési évnek néznek elébe – mondta a szilágysági elöljáró –, mert a tavaly megkezdett, de befejezetlen munkálatokat az idén a kormánytól kapott kiegészítő összegekből folytathatják. Ugyanakkor erre az évre 50 beruházási tételük van. Helyi fejlesztésre közel egymillió eurót különítettek el, a működés egész évre biztosított, a beruházásra 4 384 970 lejt fordítanak.
„A tavalyinál jobb évre számítunk, de ez függ az inflációtól, a közbeszerzési eljárástól, a jelenlegi helyzettől, pályázati lehetőségektől, amire már most készülni kell, mert ahhoz, hogy egy pályázatot sikeresen lehessen lebonyolítani, legalább egy megvalósítási tervvel kell rendelkeznünk. Nekünk, polgármestereknek tudnunk kell, mit akar a közösség, mi hiányzik, milyen téren akarunk beruházni” – mondta Boncidai Csaba.
A községről részletesen a https://maszol.ro/belfold/Nagy-megvalositasokra-keszul-iden-Szilagyperecsen-kozseg honlapon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.