Fri. Apr 19th, 2024

,,…A vásárt Berki Edith, az RMDSZ sarmasági Nőszervezet elnöke kezdte meg köszöntőjével, és ismertette az adománygyűjtés célját és a Mosolygó karácsonyt! mibenlétét. Elmondása szerint, amikor lehetőségünk van arra, hogy másoknak segíthessünk, ki kell használni az alkalmat, és mindent megtenni azért, hogy legjobb tudásunk szerint erőt adhassunk azoknak, akiknek szükségük van rá. Az RMDSZ Sarmasági Nőszervezete épp ezért igyekszik minden évben kihasználni az adventi időszakot, ilyenkor nagyobb az összefogás ereje, és együtt több mindenre képesek vagyunk.

A vásár délután négy órától kezdődött és egészen estig tartott, a Nőszervezet tagjai dacolva a hideggel, szívesen fogadták volna tovább is az ide érkezőket, viszont a portékáink igen kelendőnek bizonyultak, hiszen estére már szinte minden elfogyott, így aki később érkezett, már csak a fánkban és forró teában lelhette örömét.

Az üresen maradt asztalok nem csak azt bizonyítják, hogy a Nőszervezet tagjai szép és kelendő dolgokat készítettek, hanem azt is, hogy az emberekből még nem veszett ki a segíteni akarás, és adományaikkal segítséget próbáltak nyújtani a beteg gyerekek és a nagyon hátrányos helyzetű családok számára.

A befolyt összegből közel 40 krónikus betegségben szenvedő gyereknek és hátrányos helyzetű családnak szeretnénk segíteni és kicsit mosolygósabbá varázsolni a karácsonyukat.

Az esemény sikerét nagyban befolyásolták a háttérmunkálatok, amelyben a Nőszervezet segítségére volt a község polgármestere, Dombi Attila-János, a helyi RMDSZ képviselete, az Europan vállalat, amely minden évben támogatja rendezvényünket, a Nőszervezet tagjai a Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum diákjai és tanítóik, és nem utolsó sorban azok az emberek, akik minden évben adományaikkal és segítségükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy mi is segíthessünk….”

A jótékonysági vásárról az e heti Szilágyságban olvashatnak.