Meztelen varázslat

…a Kárpátok lábánál történt egyszer…

  Tán április vége lehetett abban a kis völgyben, lent a rónaságtól távolabb és inkább a Kárpátok lábánál, hol néha meg kellett gondolja az ember, ha az ekét a földbe mélyeszti, hova is helyezi azt. Nehogy beletörjön a kése az erős sziklás talajba. Történt egyszer, hogy az egyik kis faluban, név szerint Gömbecfalván, ahol még nem is volt öttől nyolcadik osztály, csak elsőtől negyedikig, és azt is egy tanító tanította, név szerint Gömböcz Kálmán, aki már nyugdíjba kellett volna menjen, idestova tizennégy éve. Ám mivel nem volt más, ki tanítson, hát ő vállalta ezt a nagy feladatot. De Gömböcz Kálmán sem örökéletű és mivel az Úrnak szüksége volt rá, hát ezért magához hívatta. Volt is nagy sírás és búsulás a faluban. Mi lesz most, ki fogja tanítani azt az amúgy is kevés gyermeket, akik eddig az öreg Kálmán bácsi által legalább olvasni megtanultak? De a probléma hamar megoldásra talált, és a temetés óta csak hat nap telt el, mikor a faluba egy szőke hajú, rövidszoknyás, fiatal leányka jelent meg.

    Nehezen lépkedett végig a falu kavicsos utcáin, ahogy a sarka ide-oda botladozott a magas cipellőjében. Első útja egyenesen az iskola melletti nagy házhoz vezetett, ahol is a falu egyik előjárósága lakott, név szerint Bojtos Béla.

    – Jó napot kívánok. Én… Én az új tanító lennék. Most jöttem, érkeztem meg a megyeszékhelyről – mondta a fiatal lány a helyi uraságnak, aki nagy pocakjától csak úgy szívta magába a friss vidéki levegőt.

    – Isten hozott kisleány itt nálunk é, örülünk mi aztán é nagyon, ha nem tudná! – válaszolt Bojtos uraság és szeme majd kibiggyent a helyéről, ahogy a fiatal nagyvárosi lányt nézte.

    – Hol fogok itt lakni? – kérdezte a leányzó.

    – Hát itt né a szomszédházban, itt az oskolán túl.

    És ezt kimondva rettenetes ordításba kezdett:

    – Margit! Margit, hol vagyol? Gyere mán, mutasd meg az új tanító néninek a lakását!

    Ekkor a Bojtos úr felesége, Bojtos Margit előmászott a ház alatti pincéből, ahol a retket pucolta.

    – Jövök már Béla! – ordított vissza rikácsoló hangon, aztán megjelenve, meglátva a fiatal nőt, elmosolyogta magát csorba tekintettel.

    – Aranyoskám, itt volnék, jó napot kívánok, Bojtos Margit vagyok. – és kinyújtotta a kezét üdvözlésképpen, ami csak úgy virított a fekete sáros földtől.

    – Olga vagyok – válaszolt a lány. Nem tudta, hogy merje-e megfogni a néni kezét, hisz az övét igazán rendbe tette a manikűrös fenn a nagyvárosban. De ha most kezet fog ezzel a szinte disznólábbal, akkor lehet, leszárad a keze vagy elkap valami nyavalyát. Inkább csak halkan annyit mondott:

    – Örülök, hogy megismerhetem a nénit.

    Margit néni elindult döcögve kifele az udvarból, Olga pedig utána, hogy beköltözzön a tanítói lakba. Az öreg Béla a szemével csak úgy bámulta a fiatal lány lábait, ahogyan elhagyta a portát.

    Egy perc sem telt el és már a tanítói lak előtt voltak. Kis ház volt, viszont rendbe volt tartva. Szép, füves udvarán virágok nyíltak. Két szobából állt és egy konyhai részből. Takarosan be volt rendezve amolyan falusiasan, mint akármely gömbecfalvai ház.

    Olga kicsit fanyarán nézte a házat, de nem mert szólni, hisz mit is gondolhatott volna, erre, kinn a vidéki puszta egyik sarkában.

    A konyhában egy lavór volt letéve egy kis székre és mellette egy szappan. Kicsit megijedve nézte a lány eme helyzetet, és merészen megkérdezte az előtte döcögő asszonytól:

    – Margit néni, fürdőszoba van itt valahol?

    – Van hát aranyoskám, itt ez a tál, meg ha jó az idő, akkor kinn az udvaron is lehet fürödni, ott van egy nagy dézsa, jó meleg lesz a víz, ha süti a Nap.

    A lány nem szólt, csak hallgatta a nénit, s arra gondolt, hogy majd csak kibírja ezt, hiszen az iskola végéig már csak egy hónap van.

    Miután magára maradt, kipakolt, berendezkedett kedve szerint, amennyire lehetett, és lefeküdt aludni.

Másnap, mikor az első tanítási nap ment az iskola fele, ami persze ott volt a háza mellett, az utca túlsó oldaláról férfiak bámulták, mintha semmi dolguk nem lenne. Már mindenki tudta a faluban, hogy itt az új tanító és ez nem is akármilyen fehérnép. Egy igazi városi nő, aki úgy is néz ki, mint egy angyal a képes bibliában, vagy mint a tévében, már persze akinek volt ilyen hasztalan szerkezete.

    Így teltek a napok lassan s már eltelt így egy hét is, amikor egy nap hihetetlen meleg lett a kis völgyben. A gömbecfalvaiak még a mezőre sem mentek ki, nehogy a meleg elégesse őket. Pediglen máskor nagy szégyen volt ám, aki esetlegesen nem ment el dolgozni.

    Hazajőve Olga is úgy érezte, hogy itt az ideje, kipróbálja a dézsás fürdőt. Kiment az udvarra és ahogy gondolta, a víz igazán kellemes volt a dézsában. Levette magáról a melltartóját és egy szál kis tanga bugyiban beleült a dézsába, majd hátradőlve elszenderedett.

    Az öreg Bojtos a padlásán kutatgatott, mikor is kicsit átkandikált a szomszédba, hogy változott-e valamit a porta. De nagy meglepetésére, olyan dolog tárult elé, mint még soha. A szeme megakadt a dézsán.

    – Uram Atyám.

    Ledermedve vakarta meg a pocakja alját és nézte a tanítónőt félmeztelenen, ahogyan fekszik, és nem mozdul.

    – Micsoda nő, akár egy angyal…

    Tátotta a száját, ahogyan a Nap barnította a dézsában fekvő lány testét.

    – Béla, hol vagy már?! – ordított Margit az udvarról.

    Egy gyors mozdulattal megfordult az öreg gazda és akár egy fiatal legény, lenn termett az udvaron.

    – Itt vagyok már, mi van?

    De szíve úgy vert és annyira izgatott volt a pucér női mellek látványától, hogy reszkető lábaiban alig volt erő. A vérnyomása az egekbe szökött, ami ebben a nagy kánikulában nem volt egy egészséges dolog.

    – Margit, annyira meleg van, nem bírom, átmegyek Lajos komámhoz egy jó pohár hideg borra.

    Ezzel el is ment. Odaérve elmesélte a komának, amit látott, de a koma csak húzta a száját, legyintett, hogy ez csak füllentés.

    – Ha nem hiszed, akkor holnap gyere el és hátha szerencsével járunk.

    Lajos koma nem bírta, hogy ne mondja el a kocsmában a Béla hazugságát. Nagyot is kacagtak ezen, hogy ilyen nincsen még a tévében sem. De ekkor az egyik szakállas ember, akit csak Kunnak neveztek, arról mesélt:

    – Hogy ő egyszer volt fenn városon és látott egy ilyen nőt, fehérnépet, kitéve az egyik ház falára képen, úgy félmeztelenül, és  mellé volt írva, hogy Fa. De hogy milyen fa volt az, azt már nem tudta, mer ott egy fa sem volt.

    Másnap, késő délután Bojtos Béla kilépett az utcára, hogy szóljon Lajos komának, hogy jó lenne felmenni a padlásra és ha szerencséjük lesz, akkor történni fog valami. De Lajos nem magában volt. Legalább még öten voltak vele, kik mind meg akartak bizonyosodni arról, amit a Béla mesélt. De mindenki valahol magában nagyon jól tudta, hogy ez biztosan csak egy nagy hazugság.

    – Mit keresnek ezek itt, te Lajos?

    – Mit, mit… Hát őket is érdekli a néződni való.

    Béla megcsóválta a fejét és a hasaalját vakarta, ahogyan az rálógott a nadrágszíjára.

    – Mit szóljak én most Margitnak, hova küldjem el? – kérdezte és gondolkodott az öreg gazda, de aztán megnyugodva vette tudomásul, hogy Margit bizonyára valahova elmehetett, mert se színe, se hangja nem volt az udvarban.

    – Na gyertek utánam, fiúk.

    Lassan, mintha bujkálnának valami elől, felmentek a padlásra. Először az öreg Béla emelte fel a cserepet, hogy biztos legyen benne, amiről beszélt, az nem hazugság és valós csoda.

    – Az Istenit fiúk, ott van.  – suttogta és a szemét kigubbasztva bámulta a tanítónőt, aki újból ott ült a dézsában félmeztelen testtel. A cserepek csak úgy emelkedtek fel nagy csendben és a férfiak mind, mind ámulva nézték a mezítelen csodát.

    – Micsoda nő, olyan mit a Fa kép, amit az a Kun beszélt.

    – Már tudom minek Fa – szólalt meg az egyikük. – Mert fadézsában fürdik.

    – Ez minden nap fürdik és új bugyogót vehet magára, igazi dáma féle lehet ez a fehérnép.

    Eltelt vagy fél óra mire, Olga megmozdult és kimászott a dézsából. Magára vette a melltartóját és megtörölközve bement a házba.

    – Ezért megérte idejönni.

    – Az ám – mondogatta egymás közt a férfiközösség, akik most, ha klubot alapítanának, bizonyára a Fa nőket szeretők klubját alapítanák meg.

    Elégedetten mentek le a padlásról mind ahányan voltak és büszkék voltak magukra.

    – Micsoda nő ez az Olga, nincsen ilyen még egy a határban, lehet még az egész földön sem és mi megérhettük ezt, hogy a mi kis falunkban tanít. – mondta Lajos koma.

    – Igazad van! – helyeselték mind.

    – Legyünk büszkék és örüljünk – mondogatták. Ilyet még bizonyára ősapáink se láttak és a jövő nemzedéke sem fog. Jókor születtünk jó helyen.

    Este a kocsmában már valósággal forrt a levegő. Amit ma látott az a pár férfi, olyan volt, mintha a Kárpátokat fordította volna valaki fel a tetejére.

    Jó pár pohár itóka után aztán mindenki hazament és lefeküdt, megesküdve arra, hogy az asszonynépségnek egy szót sem erről. És ha  Bojtos Margit elmegy a háztól, akkor Béla azonnal szól, ha van látnivaló.

    Így teltek a napok, mikor is már csak egy hét volt az iskola végéig. A faluban fura dolgok kezdtek történni. A férfiak mindennap, de ha nem is mindennap, akkor minden második nap fürödtek, vagy mosakodtak. Ami még borzasztóbb, az az, hogy tiszta bugyit húztak szinte mindennap, de ha nem is minden nap, akkor minden második nap biztosan.

    Feltűnő volt ez egy olyan helyen, ahol csak szombat este szabad, vagy nevezzük szokásnak a fürdést, és akkor szabad cserélni alsónadrágot is. Mert vasárnap az Istentiszteletre úgy illik menni, hogy tiszta legyen az ember, de másnap minek?

    Még az öreg Bojtos Béla is, akármilyen nehéz is volt neki az öltözködés a pocakja miatt, nem hagyta el a jó szokást. Ő is mint a többi barát, tartotta a rituálét.

    Margit aztán már nem bírta szó nélkül, átment a Lajos koma asszonyához és elmesélte, a férje ura miket csinál. Lehet meg van bolondulva, vagy netán valami más asszonnyal hálik. Lajos koma asszonya is mondta ám a magáét és így elindult a szóbeszéd az asszonyok között is. Volt ott már vagy három szekérderékra való is, kiknek a férje fürdött ha kell, ha nem.

– Ezt nem lehet hagyni, ez tűrhetetlen. Bizonyára ezek megcsalnak minket… De kivel? Méltatlankodott a nőszövetség.

    Ezzel a tudattal jött el a tanév vége, ami azt jelentette, hogy egy szép napsütötte délután, az évzáró után, Olga elhagyta Gömbecfalvát. Nem is volt még ennyi férfi tán soha az iskola udvarán, mikor búcsúzkodni kellett. Még az öreg Gömböcz temetésén is csak feleennyin voltak.

    Olga elhagyta a falut. De a szokás az megmaradt, az asszonyok pedig a mai napig sem tudják, hogy mi a fene történik az urukkal. Keresik az asszonyt, akihez járhatnak, de nem találják. A férfiak pediglen boldogan ülnek és isznak a kocsmában, álmodozva a mai napig, arról az időről, mikor is egy angyal volt a faluban és ők ezt látták a saját szemükkel. Mert igaza volt a Kunnak, hogy a Fa az a fadézsa és bizonyára azt az angyalok találták fel.

Thököly Vajk,
(Erdélyből fúj a szél című kötetből)