Sat. Apr 20th, 2024

Március 15-ei emlékünnepség Krasznán

,,A diákok ünnepi műsorára 15 órakor a Petőfi Sándor Művelődési Házban került sor, melyet megtisztelt jelenlétével Vincze Lóránd FUEN-elnök, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, Seres Dénes parlamenti képviselő, valamint Pop Imre, megyegazda.

Bogya Miklós polgármester szeretettel üdvözölte az ünneplő közönséget. – Elődeink bátorságára ma is nagy szükség van – mondta az elöljáró, párhúzamot vonva múlt és jelen között. – Ma viszont nem karddal és ágyúkkal vívjuk a csatáinkat, hanem érvekkel és szavakkal. Mi, akik beleszülettünk a szabadságba el sem tudjuk képzelni, hogy milyen az, amikor nem szabad az ember, azonban számos olyan problémával találkozunk ma is, amiért küzdeni kell. – hangsúlyozta a polgármester. Nem szabad összetévesztenünk a szabadságot a szabadossággal! Európa nagy változás előtt áll, Európa most is forrong, nekünk pedig az a dolgunk, hogy ezeknél a változásoknál jelen legyünk. – zárta gondolatait Bogya Miklós.”

Az ünnepi programról részletesebben a Szilágyság 11. lapszámában olvashatnak.