Wed. May 8th, 2024

Lovardát avattak Krasznán, nagy népszerűségnek örvend

Lovardával büszkélkedhet a szilágysági Kraszna település. Működése óta a krasznai Kiss István Táltos lovardája nagy népszerűségnek örvend, hetente több tíz gyermek, fiatal, sőt felnőtt jár lovasoktatásra, és egyre nagyobb az érdeklődés e téren.

,,2020. március 10-én vettük az első lovat, ami egy gidrán fajtájú erős paripa volt. A lovak társas élőlények, ezért egyedül nem érzik jól magukat. 2020 májusában úgy döntöttünk, hogy a fiamnak is veszünk egy lovat, amely az első lovunk csikója volt. Az év végén adódott egy nagyon jó vétel, amit nem lehetett kihagyni, így újabb gidrán fajtájú lóval bővült a családunk. Az egyik barátom is vásárolt magának egy lovat, amit a mi improvizált istállónkba helyeztünk el. 2021 tavaszán ott voltunk négy lóval, és úgy gondoltuk, hogy egy ,,edzőre” is szükség lenne, aki „formában” tartaná az állatokat. Voltak lovaink, volt edzőnk, és fokozatosan jöttek az érdeklődők is, akik szerettek volna lovagolni, ezért 2021 márciusában kinyitottuk kapuinkat a nagyközönség előtt. Jelen pillanatban tizenöt ló van a lovardában, és két oktató gondoskodik a színvonalas edzésekről” – mesélte Kiss István, a Táltos lovarda tulajdonosa.

Kovács István polgármester: „Lóra fel!”

A hétvégén ünnepi keretek között avatták fel a lovardát és a lovaspályát. Az eseményen Nagy Tibor krasznai és zilahi katolikus lelkipásztor megáldotta a létesítményt, az istállót és a benne élő állatokat, majd Kovács István polgármester hangsúlyozta, a ló iránti szeretet és ragaszkodás mindenki szívében ott van, főleg a magyar nemzet életében, mert a magyar nép lovas nemzet, és erre büszkének kell lenni, hiszen nemzeti múltunk jelképe a lovas sport. Mint mondta, Kiss István és családja nemcsak lovardát alapított, hanem egy közöségi teret is, ahova szívesen mennek mindazok, akik félreteszik a modern technológiát. És aki egy kicsit belekóstol ebbe, egyre nagyobbat szeretne harapni abból az életformából, ami a magyar nemzetünknek és magyarságunknak a gyökere. Végezetül azt kívánta, minél több fiatallal ismertessék meg mindazt, ami kiveszni látszott, hogy egyre többen kötődjenek a lovakhoz, a lovas sportokhoz, és a lovas hagyományokhoz.

Az eseményről részletesen a https://maszol.ro/belfold/Lovardat-avattak-Krasznan-nagy-nepszerusegnek-orvend honlapon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.