Fri. Mar 29th, 2024

Lakossági kérdésekre válaszolt a Stratégiai Kommunikációs Csoport

Kilátogathatok a temetőbe szertartáson részt venni, családi sírokat gondozni?

NEM. Ezeket a helyzeteket katonai rendeletek szabályozzák, amelyek csak kis létszámú (legfeljebb 8 személyes) temetési / esküvői / keresztelési szertartásokat tesznek lehetővé. A temetőbe más okokból való látogatás nem szabályozott, de nem is tekinthető sürgősen elintézendő feladatnak.

A gyermekeket ki lehet vinni, levegőzni, sétálni?
IGEN. A 3. katonai rendelet előírja, hogy rövid sétát tehetünk a lakhelyünk közelében. Ellenben nem lehet parkokba vagy játszóterekre menni, és nem megengedett 3 személynél nagyobb csoportokba összeverődni. A kiskorú gyermeket kötelezően az őt gondozó felnőtt kell kísérje.

Mehetek halászni?
NEM. A sporthorgászatot nem lehet indokolt kijárásnak tekinteni. A 8-as számú katonai rendelet a kereskedelmi halászatot szabályozza és engedélyezi, nem a sport- vagy szabadidős horgászatot.

Hogyan közlekedhetnek az írástudatlan személyek?
Az egyéni felelősségvállalási nyilatkozat kitöltése kötelező a lakhely elhagyásához, kivéve a munkahelyre való kijárást. Akik nem tudják kitölteni ezt a nyilatkozatot, kérniük kell a rokonok / szomszédok vagy helyi hatóságok támogatását ennek megírására.

Saját elhatározásomból 14 napot töltöttem otthoni elkülönítésben. Most elhagyhatom a lakásomat?
Ha ez nem a hatóságok által elrendelt elkülönítési intézkedés, bármikor elhagyhatja az otthonát, a katonai rendeletek betartásával. Ha az elkülönítés a hatóságok utasítására történt, akkor értesítenie kell a Megyei Közegészségügyi Igazgatóságot (DSP), hogy lejárt az elkülönítési időszak és ott megtudja, mi a következő lépés.

Elvihetem az autómat szervizbe?
IGEN. A javító műhelyek, alkatrész boltok, autókereskedők tevékenységét nem tiltja semmilyen katonai rendelet. Kivételt képeznek azok, amelyek nagy bevásárlóközpontokban működnek. Erre a célra egyéni felelősségvállalási nyilatkozatot kell kitölteni.

Elvihetem az autómat mosatni?
IGEN. Szükség esetén az autómosóba való kijárás megengedett, a hatósági rendelkezések szigorú betartásával. Egyéni felelősségvállalási nyilatkozat ez esetben is feltétlenül szükséges.

A régi házunkhoz szeretnénk menni, ahol saját gyümölcsfa ültetvényünk van, hogy a tavaszi metszést és permetezést elvégezzük. A ház 500 km-re van az otthonunktól. Együtt kell mennünk, a férjemmel és a két kiskorú gyerekeinkkel. Mit kell megjelölnünk a nyilatkozaton? Van-e bármilyen korlátozás ilyen szempontból?
Megengedett a korlátlan távolsági közlekedés, de kizárólag mezőgazdasági tevékenységek elvégzése céljából. Ezt a kivételt elsősorban azért vezették be, hogy támogassák a mezőgazdasági termelőket és azokat, akiknek egyetlen jövedelme a mezőgazdasági tevékenységekből származik.

A katonai rendeletek miatt jelenleg minden kórház csak a koronavírussal fertőzött embereket kezeli. A kérdésem az, hogy az orvosok mikor fogják tudni újra ellátni a többi beteget, akiknek sürgősen műtétekre, onkológiai kezelésekre van szükségük?
A műtéti beavatkozások felfüggesztéséről, valamint az egyéb kezelésekről és vizsgálatokról szóló rendelet egyértelműen magyarázza, hogy a tilalmak nem feltétlenül és automatikusan alkalmazandók, hanem a szakorvos elemzése alapján.
Például a tilalmak nem vonatkoznak terhes kismamákra vagy onkológiai kezelést igénylő betegekre, akiknek rendszeres vizsgálatra van szükségük, és akiknek továbbra is orvosi ellátást kell kapniuk. Tehát csak azokat az orvosi konzultációkat vagy kezeléseket függesztették fel, amelyek nem kötelezőek, és amelyeket el lehet halasztani.

Mit kell megjelölnöm az egyéni felelősségvállalási nyilatkozatban, hogy a barátnőmet otthonában meglátogathassam?
Megjegyzem, hogy saját járművel közlekednék. A 3. számú katonai rendeletben konkrétan meghatározza azokat a körülményeket / okokat, amiért el lehet hagyni az otthonunkat a kijárási tilalom idején. Az egyéni felelősségvállalási nyilatkozatban van lehetőség megjelölni a kijárás okát, aminek azonban indokoltnak kell lennie. A hatósági rendelet egyébként megtiltja azokat a kijárásokat, amelyek nem sürgősek vagy nem szükségesek.

A COVID-19 bírságot online is lehet fizetni?
A katonai rendeletek rendelkezéseinek megsértéséért járó pénzbírságokat online is lehet fizetni, április 6-ától, a ghişeul.ro weboldalon.
Link: https://www.ghiseul.ro/ghiseul/public/amenzi/amenzi-anaf
A bírság megfizetése az alábbiak szerint történhet:

  • lépjen be a www.ghiseul.ro oldalra,
  • válassza ki a „“Plăteşte Amenzi Ordonanţe Militare” szakaszt,
  • töltse ki az online űrlapot a kért adatokkal,
  • adja meg a kártya adatait.

Kovászna megyében élek, és szeretnék elmenni Kolozs megyébe, ahol egyetemi tanulmányaim végzem, hogy visszaszerezzem néhány személyes tárgyamat?
A 3. számú katonai rendeletben konkrétan meghatározza azokat a körülményeket / okokat, amiért el lehet hagyni az otthonunkat a kijárási tilalom idején. Az egyéni felelősségvállalási nyilatkozatban van lehetőség megjelölni a kijárás okát, aminek azonban indokoltnak kell lennie. A hatósági rendelet egyébként megtiltja azokat a kijárásokat, amelyek nem sürgősek vagy nem szükségesek.

Egy autizmusban szenvedő tinédzser édesanyja vagyok, aki képtelen megérteni a jelenlegi korlátozásokat, és akinek szorongása sokat nőtt, amióta otthon maradtunk, Még ki sem mehetünk a tömbház környékére sétálni, mert nem érti, hogy miért nem tudunk attól eltávolodni, és emiatt erőszakossá válhat. Megengedett, hogy személyes autónkkal elvigyük sétálni terápiás céllal (apja vezetne, én pedig figyelném őt anélkül, hogy kiszállnék a kocsiból és más emberekkel érintkeznénk), mivel ez azon kevés dolgok egyike, amelyek csökkentik szorongását és agresszív viselkedését, a gyógyszeres kezelés mellett?
Tekintettel a különleges helyzetükre, az egyéni felelősségvállalási nyilatkozatban bejelölhetik a 4. pontot: „indokolt eset miatt, mint például gyermek gondozása/elkísérése, idősek, betegek vagy fogyatékkal élők segítése.” Ebben az esetben mind Önnek, mind a házastársának az ellenőrzések során be kell mutatnia az illetékes hatóságoknak a személyazonosító okmányokat és a felelősségvállalási nyilatkozatokat. Jelölje be a 4. pontot, és amennyire lehetséges, írjon be egy előre meghatározott útvonalat. Ezen kívül be kell mutatnia gyermeke személyazonosító okmányát, valamint az állapotát igazoló orvosi dokumentumokat is.

A 65 évesnél idősebb személyek, mint magánszemélyek, akik a városon kívüli földterülettel rendelkeznek, és saját fogyasztásra művelnek földet (paradicsom, hagyma, burgonya stb.), kimehetnek a telkekre? Az egyetlen dokumentum, amelyet bemutathatnak, a ház / föld tulajdonjogi okirata.
A 65 évesnél idősebb személyek kijárása a 11.00–13.00 közötti időszakon kívül is megengedett, ha azt szakmai, vagy mezőgazdasági tevékenységek végzése céljából teszik. Ezt a kivételt elsősorban azért vezették be, hogy támogassák a mezőgazdasági termelőket és azokat, akiknek egyetlen jövedelme a mezőgazdasági tevékenységekből származik, és nem arra, hogy ürügyként használják utazásra, azok, akiknek bármilyen kis földterülete van.

Azok a személyek, akik sárga övezetből térnek vissza az országba, de az elmúlt 14 napban vörös övezetből származó ország területén is voltak, karanténba vagy házi elkülönítésbe kell menniük? Az intézményesített karanténra hol kerül sor? Az illető állampolgár származási településén vagy azon a településen, ahova érkezik visszatéréskor az országba?
A Románia területére belépő személyekről a hatóságok a bejelentett személyek nyilatkozatának megfelelően hoznak jogi döntést, majd ellenőrzik a szolgáltatott információk valódiságát. A hamis nyilatkozat bűncselekménynek számít. Minden Romániába belépő személy esetében kötelező az otthoni elkülönítés vagy – adott esetben – az intézményes karantén. Nem számít, hogy a személy hosszabb ideig volt az illető országban, vagy csak áthaladt-e rajta. Az intézményes karantén helye az országba visszatérő személy lakóhelye szerinti megyében lesz, a helyi önkormányzatok által biztosított épületekben.

Orvos vagyok, 65 évesnél idősebb, és naponta 8 és 14 óra között dolgozom, tehát nem tudom megvásárolni a szigorúan szükséges árucikkeket a 11-13 óra közötti idősávban. Mit tegyek, hogy elkerülhessem a bírságot?
Javasoljuk, hogy ebben a helyzetben kérje családja, ismerősei támogatását és segítségét.

Milyen indokot kellene bejelölnöm az egyéni felelősségvállalási nyilatkozatban a következő helyzetre: Szilágy megyében élek, de Kolozsváron vagyok egyetemen. Az iskolák bezártak, ezért Kolozsváron már nem tarthatom fenn az albérletemet, és el kell hagynom a lakást, ezért el kell utaznom Kolozsvárra, majd onnan vissza.
Ez esetben az utazás indokolt és megengedett. Legyen Önnél kitöltött egyéni felelősségvállalási nyilatkozat mindkét irányba való utazáskor. Nagyon jó lenne, ha bizonyítani tudja, hogy bérelte a lakást, amelyből most kiköltözik. (pl. kifizetési bizonylatok, bérleti szerződés, stb.).

Szeretném megtudni, hogy 67 évesen, elmehetünk-e a feleségemmel, a saját autónkkal, az édesanyjához, akinek az egészsége bizonytalan, 88 éves, részben mozgásképtelen. A lakóhelye egy másik megyében található.
IGEN. Az Ön által bemutatott helyzet (idős, részben mozgásképtelen személy gondozása, ellátása) alátámasztható olyan bizonyítékok bemutatásával, amelyek igazolják anyósa betegségét. Ugyanakkor Önnél és feleségénél legyen kitöltött egyéni felelősségvállalási nyilatkozat.

Édesapám rákbeteg és kemoterápiás kezelés alatt van. Elmehetek érte autóval és elhozzam hozzánk, egy másik megyébe, majd a kezelés végén újra haza szállítsam, én pedig visszatérhessek a saját lakhelyemre, ami más megyében van?
Az egyéni felelősségvállalási nyilatkozatban megjelölhetik a 4. pontot: „indokolt eset miatt, mint például gyermek gondozása/elkísérése, idősek, betegek vagy fogyatékkal élők segítése”
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a nyilatkozatot saját kézzel kell aláírni, ezért ha nincs lehetősége nyomtatásra, azt javasoljuk, írja meg kézzel, teljes egészében. Édesapjának is kell legyen kitöltött és aláírt egyéni felelősségvállalási nyilatkozata, amelyen a 3. pontot kell bejelölnie („olyan egészségügyi ellátás céljából történő lakhelyelhagyás, amelyet nem lehet elhalasztani vagy távolról elvégezni”). A lakhelyelhagyás célpontja/célpontjai mezőben be kell írni pontosan milyen helyekre, mennek és abban a sorrendben, ahogyan az útvonalat tervezik.

Újrahasználhatóak a nyilatkozatok, ha megváltoztatjuk a dátumot?
IGEN, amennyiben a dátuma egyértelműen látszik, és a lakhely elhagyás okai és az útvonal nem változnak.

korona.rmdsz.ro