Fri. Apr 19th, 2024

Külügyi tárca: Meleşcanu visszafogott nyilatkozatok tételére kérte Budapestet

Teodor Meleşcanu külügyminiszter arra kérte kedden magyar hivatali kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy a budapesti hivatalosságok ,,visszafogottságról” tegyenek bizonyságot nyilatkozataik során, ugyanis az utóbbi időben a magyar-román párbeszédet mesterséges módon feszültté tették – derül ki a román külügyminisztérium közleményéből.

A közlemény szerint a két tárcavezető a szlovákiai Csorbatón folytatott megbeszélést az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri találkozóján. Ez alkalomból Teodor Meleşcanu arra kérte magyar hivatali kollégáját, hogy a budapesti hivatalosságok ,,visszafogottságról” tegyenek bizonyságot nyilatkozataik során, ugyanis az utóbbi időben ‘mesterséges módon’ feszültté tették a magyar-román párbeszédet.

Teodor Meleşcanu kifejtette, hogy minden helyzetben csakis a nyílt és pragmatikus, az európai, euroatlanti értékekkel, valamint a Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerséggel összhangban levő kommunikáció vezethet megoldáshoz – tájékoztat a külügyi tárca.

agerpres.ro