Sun. May 12th, 2024

Közzétették a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgájának az eredményeit

Közzétették szerdán a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgájának eredményeit az evaluare.edu.ro internetes oldalon.

Az óvásokat szerdán 16 és 19 óra között, csütörtökön 8 és 12 óra között lehet benyújtani a vizsgáztató központokban vagy elektronikus úton.

A tanügyminisztérium figyelmeztet, hogy az óvásokat benyújtó vizsgázóknak alá kell írniuk egy formanyilatkozatot is, amely szerint tudomásul veszik, hogy az újrajavítás nyomán a dolgozatra adott jegy emelkedhet, de csökkenhet is.

A végleges eredményeket július 4-én teszik közzé. 

Szilágy megyében 71,9 százalék az átmenési arány
A szerda délelőtt közzétett képességvizsga eredmények kapcsán Faluvégi Ervin főtanfelügyelő-helyettes elmondta, Szilágy megyében a vizsgázók 71,9 százaléka írta meg az ötöst, vagy az annál nagyobb jegyet. A magyar tagozatú iskoláknál, mint a kémeri, kárászteleki, zsoboki, egyértelműen látszik a magyar gyermekek eredménye, ahol viszont vegyes oktatás zajlik, ott nehezebb felmérni a helyzetet, hacsak nem nézzük meg, kik vizsgáztak magyar nyelv és irodalom tantárgyból.

A végzősök közül heten értek el 10-es átlagot, de sajnos ezek között nincs magyar tanuló, viszont a Zilahi Simion Bărnuțiu Általános Iskola magyar tagozatának egyik diákja 10-es írt matematikából. Megye szinten jó eredményt értek el a Zilahi Simion Bărnuțiu és a Zilahi Mihai Eminescu Általános Iskola magyar végzősei. A vidéki iskolák közül jól teljesítettek az ippi, szilágyballai, varsolci és a szilágycsehi Gyulaffi László Általános Iskola diákjai, ahol 9,00 fölötti eredmények is voltak. A ZRWK-ban a legjobb eredményt elért tanuló 8,90-et, a Szilágysomlyói Báthory István Általános Iskola diákja 7,45-öt írt..

„Zilahon és a megyében a legjobb két iskolánk egyértelműen a Simion Bărnuțiu és a Mihai Eminescu Általános Iskola. Itt vannak a legjobb eredmények, utána következnek a már említett falvak, aztán Sarmaság és Kraszna” – mondta a főtanfelügyelő-helyettes.

Az idei képességvizsgára 1954-en iratkoztak be, a román nyelv és irodalom vizsgán 1798-an, a matematikán 1786-an vettek részt, magyar nyelv és irodalom tantárgyból 351-en vizsgáztak.

Faluvégi Ervin elmondta, a megye magyar tagozattal rendelkező középiskolái, szakiskolái várják a tanulókat, hiszen az idén is indul magyar nyelvű oktatás Zilahon, Szilágysomlyón és Szilágycsehben, valamint Sarmaságon és Krasznán. Ha az elmúlt évek eredményeit nézzük, elmondhatjuk, diákjaink jó felkészítésben részesülnek középiskoláinkban és kiváló eredményeket érhetnek el, és mindig megállják helyüket ezek elvégzése után az egyetemeken – tette hozzá.