Tue. Apr 16th, 2024

Közlemény: A krasznai lakosok figyelmébe

Tisztelt krasznaiak!

 

❗️Megelőző óvintézkedéseket hoztunk annak érdekében, hogy meggátoljuk a koronavírus-fertőzés megjelenését/ terjedését Krasznán.

📌A polgármesteri hivatalon belül a személyzet rendszeresen fertőtlenít, a bejáratokhoz kézfertőtlenítő szereket helyeztünk el.
📌Szünetel a délutáni napköziotthonban az aktivitás, a személyzet időközben fertőtlenítette az épületet.
📌Lemondtunk minden olyan kulturális programot, amelyet a hétvégére terveztünk, ennek értelmében az ünnepi megemlékezés is elmarad.
📌Felfüggesztettük a heti rendszerességgel megtartott próbákat, ahol egyszerre többen is megjelennek (Bokréta, Tinikomédiások, Amarylla, Lumea Ludens, stb).
📌A keddi piacot március 31-ig nem nyitjuk meg, szükség esetén meghosszabbítjuk az időpontot.
📌Ezúton is felkérjük a lakosságot, hogy kerüljék a zsúfolt, forgalmas helyeket, ahol gyorsabban terjed a vírus, továbbá minél gyakrabban kézfertőtlenítsenek.
📌Az önkormányzat arra kéri a lakosságot, hogy a hivatali ügyintézést csak nagyon indokolt esetben vegyék igénybe, ha sürgős, halaszthatatlan dolguk van!
📌Figyeljünk egymásra, tegyünk bizonyságot higgadtságról, józan ítélőképességről.

 

❗️A kedd éjjeltől a krasznai kórházi karanténban levő személyekkel kapcsolatban:
📌📌📌Nincs ok fölösleges pánikra, ugyanis ezek az emberek külön épületben, felügyelet alatt tartózkodnak!

 

📍Előzmények:

📌Még februárban a Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság, kötelezően végrehajtandó Rendelettel felállította azokat a karanténközpontokat ahová szükség esetén elhelyezik azokat a személyeket, akik a fertőzött zónákból fognak érkezni.
📌Ennek értelmében Krasznán a kórházhoz tartozó, külön épületben levő Rehabilitációs Központ felelt meg a kritériumoknak.
📌Szilágy megyében nemcsak Krasznán, hanem a megye többi településén is vannak karanténközpontok, ahol az érkezetteket megfigyelés alatt tartják 14 napig.

 

📍Tények:
📌A kedden életbelépő országos szigorítások értelmében az Olaszországból érkezőket automatikusan 14 napra karanténba helyezték megfigyelés céljából, függetlenül attól, hogy hová valósiak, hova tartanak.
📌A határmenti megyék hamar felteltek (Bihar, Szatmár, stb), emiatt szükségessé vált, hogy az ország belső megyéibe is szállítsák az érkezőket.
📌Így követekezett a sorban Szilágy megye is, ahol nemcsak Krasznára, hanem több más településre is szállítottak karanténba embereket.
📌Hivatalos források szerint jelenleg Szilágy megyében 66 személy van karantén alatt.
📌A kórházban levő személyek őrizet alatt vannak, nem jelentenek veszélyt a lakosságra, nincsenek tüneteik, egészségügyi mintát vettek tőlük, a napokban megérkeznek az eredmények.

 

📍Miért volt szükség a kötelező karanténra?
📌Sajnos a házi elszigetelődést nem tartották be a fertőző zónákból érkező emberek, országszerte kihágások történtek, vagy eleve be sem vonultak és tovább folytatták mindennapi tevékenységüket, kitéve a veszélynek saját magukat és másokat is!

Tisztelettel,
Bogya Miklós
Polgármester