Thu. Mar 28th, 2024

Köszönöm, hogy együtt ünnepelhettünk!

Vasárnap ismét Szilágysági családi majálist tartottunk a zilahi Szikszai téren. Mint oly sokszor, megyénk magyar közösségei eljöttek, hogy találkozzanak, együtt legyenek, együtt ünnepeljenek.

Nagy sikernek örvendett az idei többnapos rendezvényünk is, mely a zilahi diákok nebuló-focikupájával kezdődött. A rendezvény keretén belül ellátogatott hozzánk Farkas Bertalan, első magyar űrhajós is, aki a zilahi, krasznai és a szilágyperecseni diákokkal találkozott. Péntek este a musical-operett kedvelői örökzöld slágereket hallhattak, vasárnap pedig a hagyományőrzésnek, gyermekeinknek adtuk teret. Jó volt látni a kicsik és nagyobbak fellépéseit, hallani csengő hangjukat, és megcsodálni táncosaink előadását.

Színes programokkal zártuk a múlt hetet. A Szilágysági családi majális sikere elsősorban a szervezőknek, támogatóknak és a résztvevőknek köszönhető, hiszen nélkülük nem tudtuk volna élettel megtölteni a teret.

Köszönöm minden jelenlévő magyar közösségnek, hogy együtt ünnepelhettünk, és az összetartozás, összefogás által felejthetetlenné tették ezt a már hagyománnyá vált rendezvényünket.

A viszontlátásra, a Szilágysági Hagyományőrző Magyar Napokon, szeptember 19-24 között!

Seres Dénes

elnök