Fri. Mar 29th, 2024

Környezetvédelmi témával jelentkezik az idei Bölcs Diákok vetélkedő

Tizedik alkalommal hirdette meg a Communitas Alapítvány a Bölcs Diákok Országos Vetélkedőt. Az Oktatási Minisztérium által akkreditált, középiskolásoknak szóló versenyre november 4-ig lehet jelentkezni, célja pedig a tanulók érdeklődésének felkeltése természeti és kulturális értékeink iránt. A legjobban teljesítő tíz csapat tagjai élménytáborban vehetnek részt, melyet a Duna-deltában tartanak majd meg.

Az interdiszciplináris vetélkedőre 3-4 fős csapatok jelentkezését várják vezetőtanárok kíséretével. „Mindenkori célja kreatív feladatokkal ösztönözni a diákokat a tanulásban, felfedezni az egyes tudományok közötti összefüggéseket, valamint interaktív és szórakoztató feladatok által felhívni a figyelmet a kulturális és természeti örökségünkre” – mondta Sólyom Réka programkoordinátor, a Communitas Alapítvány munkatársa.

Mihályfalvi Katalin, a verseny feladatlapjainak kidolgozója arról beszélt, hogy a vetélkedő alatt megismertetik a diákokkal a szelektív hulladékgyűjtés folyamatát. „Pedagógusként azt tapasztaltam, hogy ebben a témában a középiskolában hiányosságok vannak,  nincsenek iskolán kívüli tevékenységek, amelyek ezt a célt szolgálnák, ezért arra gondoltunk, hogy a verseny indításakor az első feladatlapon egy olyan felmérést végzünk majd, amely alapján megtudhatjuk, hogy ebben a témában milyen hiányosságokkal küzdenek, majd a verseny végén szintén a feladatlapokon keresztül felmérjük, hogy sikerült-e kitűzött célt elérni.  Azt szeretnénk elérni, hogy egy fenntartható fejlődési elv alapján tudjanak a diákok élni, a föld természeti erőforrásait úgy használják ki, hogy az utódgenerációk is saját szükségleteik alapján tudjanak élni” – összegzett Mihályfalvi Katalin.

Markó Bálint, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese szerencsésnek tartja az idei témaválasztást, a környezetvédelmet. „Ez a téma lehetővé teszi azt, hogy a diákok feladatszerűen is szembesüljenek az értékeinkkel, hogyan lehet megvédeni azokat. Ez a generáció nagyon fogékony arra, hogy különböző szociális, társadalmi folyamatokba beleszóljon, és aktív résztvevője legyen.  Nagyobb érdeklődés övezi azokat a tevékenységeket, amelyek arról szólnak, hogy ők valamit tudnak javítani, alakítani” – fogalmazott Markó Bálint.

A Bölcs Diákok vetélkedőre november 4-ig lehet jelentkezni elektronikus formában a www.bod.communitas.ro honlapján. Az egész évet felölelő verseny idén is ötfordulós lesz, az első három online rendszerben lesz, míg az elődöntő és a döntő televíziós vetélkedő formájában zajlik majd.

A 2010-ben indult versenyt a Communitas Alapítvány szervezi, partnerei a Kolozsvári Református Kollégium valamint a Babeș-Bolyai Tudományegyetem. Erre átlagban mintegy félezer középiskolás diák jelentkezik a tömb- és a szórványmegyékből egyaránt.

A vetélkedő részletes szabályzata megtekinthető a vetélkedő honlapján: www.bod.communitas.ro.