KINCUGI – FELMÉRI PÉTER LEGÚJABB HUMORESTJE

Valamit megtudhatunk arról, hogy mi az a Kincugi? Vagy csak hogy mihez kapcsolódik?

A kincugi nem más mint az eltört dolgok művészete. Az ősi japán kultúrából fakad és az eltört kerámiák megragasztásáról szól. A kedves, szívhez közel álló, de eltört tálakat, vázákat megragasztják, majd a repedések mentén arannyal ki is festik. Ennek az az üzenete, hogy ugyan ez a tárgy egyszer eltört, de ez nem feltétlenül rossz és ez a törés már része a történetének. És ezt nem rejtegetni kell, hanem elfogadni.

Miről szól az est?

Ez a fentebbi gondolat tetszett meg a kincugiban és ez a vezérfonala a legújabb humorestemnek. Mert szerintem az elfogadás nagyon fontos. Olyan mint egy jó ölelés. Benne van a nyitottság, a támogatás és a szeretet. És ez persze vonatkozik úgy a minket érintő kisebb történésekre, mint az életünket meghatározó eseményekre, döntéseinkre. Mennyire ismerős ez az élmény, hogy bezzeg, ha akkor másképp döntök, mennyivel jobb lenne az életem most! Igenám, de ezt már nem tudjuk megváltoztatni, ezen már túl vagyunk. Úgyhogy rágódhatunk rajta továbbra is vagy elfogadhatjuk, hogy ez ilyen.

Hogy jött az ötlet, hogy ez legyen a tematika?

Amióta gyerekeim vannak, sokat tanultam tőlük. Arról, hogy milyenek az emberek. Hogy mit hozunk magunkkal születésünk pillanatától és mit kapunk útközben. Hogy mindenkinek így vagy úgy, de van egy csomagja, amit viszünk magunkkal és ami befolyásolja az életünket, kapcsolatainkat. Szerintem alapvetően nincsenek jó vagy rossz emberek, mindenki a korábbi tapasztalatai, ismeretei alapján hozza meg a döntéseit az adott pillanatban, amit aztán mindenki értékelhet saját szemszögéből pozitívnak vagy negatívnak. De még az sem egyértelmű, hogy ami rövid távon negatívum az hosszú távon is az marad. Vegyük például a tanulást. Az embernek sokszor nincs kedve hozzá, de aztán milyen hasznos tud lenni adott helyzetben a tudás, amit megszereztünk vele.

Filozófikusabb lesz mint az eddigiek? Ha nem, akkor milyenebb?

Egyáltalán nem. A fentebbi válaszaim akár erre is engedhetnek következtetni, de a főpróbák és a bemutató alapján ez egy nagyon felszabadító és vicces előadás lett. Talán tartalmasabbra sikeredett, mint a korábbiak, de ez semmiképpen sem megy a humor kárára. Én már most nagyon-nagyon szeretem.

“Mindenek előtt el kell fogadnunk önmagunkat” – írod. Te hogy állsz ezen a téren?

Szerintem én jó úton járok. Úgy érzem, hogy jóban vagyok önmagammal. De nincs az az állapot, hogy ne lehetne tovább fejlődni. És kell az erős bázis, hogy aztán erre egészséges kapcsolatokat húzzon fel az ember. Szóval ez egy óriási kaland és én nyitott vagyok a tanulásra.

Az előadás hossza 90 perc.