Thu. May 30th, 2024

Kilátásba helyezte a munkaügyi miniszter, hogy engedélyezhetik a vakáció ideje alatt a bölcsődék működését, csökkentett létszámmal

Kilátásba helyezte szerda este a munkaügyi miniszter, hogy engedélyezhetik a nyári vakáció ideje alatt a bölcsődék működését és az iskola utáni (after-school típusú) foglalkozásokat, de csökkentett létszámmal.

Violeta Alexandru azt mondta, még nem született döntés a gyermekes szülők helyzetével kapcsolatban, de valószínűleg meghosszabbítják a tanévzárásig, azaz június 12-éig annak az intézkedésnek a hatályát, miszerint az iskolai oktatás szüneteltetésének idején a 12 éven aluli gyerekükre felügyelő szülők megkapják fizetésük 75 százalékát.

A tárcavezető rámutatott, a nagyobb kihívást a kisebb gyerekek felügyeletének megoldása jelenti a nyári vakáció idején. Mint mondta, az ezzel kapcsolatos lehetőségeket is fontolgatják, de erről sem született még végső döntés. Mérlegelik többek között, hogy támogatást nyújtsanak bébiszitter alkalmazására vagy engedélyezzék a bölcsődék, iskola utáni foglalkozások újraindítását, de csökkentett létszámmal és szigorú óvintézkedések betartásával – magyarázta.

agerpres.ro