Thu. May 30th, 2024

Kézműves foglálkozással indult szombat délelőtt a 28. Báthory Napok

Türelem, kis kézügyesség és egy kezdő is elkészítheti egy óra alatt a mutatós, hasznos, peddignádból készült kosarat – tudtuk meg Széman Rózsa foglalkozásvezetőtől.

Kézműves tevékenységgel kezdődött szombat délelőtt Szilágysomlyón a Magyar Ház udvarán a 28. Báthory Napok, ahova a gyerekeken kívül a felnőtteket is várták, hogy megismerhessék a fonási technikát és elkészítsék a látványos alkotásokat.

Széman Rózsa elmondta, a peddignád-fonást a tavaly sajátította el a Kolozsvári Magyar Napokon, a hozzávalókat hobbyboltból lehet beszerezni, a kosarakat pedig könnyebb ebből az anyagból készíteni, mint vesszőből. A tökéletes alkotáshoz szükség van egy kerek faalapra, tartónádakra, amit a faalapba szúrnak, majd ezek mentén csavaros technikával körül kell fonni a beáztatott peddignádat.

Néhány óra alatt az asztalokra különféle méretű és díszítésű kosarak kerültek, melyeket az ügyes alkotók hazavihettek.

K.M.