Wed. May 29th, 2024

Képviselője és szenátora is van az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének

       

Négy év után ismét van szenátora Szilágy megyének Kovács Irénke oktatási államtitkár személyében – tudtuk meg Seres Dénes parlamenti képviselőtől, aki egy újabb mandátumot nyert a választást követően.

 

„Köszönhetően a Szilágy megyei magyarság hozzáállásának, hogy ilyen nehéz körülmények között is elment szavazni, megbízatást kaptunk, hogy képviseljük az érdekeiket a következő négy évben. Nagyon fontos, hogy nem csak a képviselőházban, hanem a szenátusban is van képviseletünk Kovács Irénke államtitkár asszony személyében, így sokkal határozottabban és hatékonyabban tudjuk képviselni mindazt, amit a szilágyságiak szeretnének.

Megköszönjük a szilágysági magyarságnak, a választóinknak a bizalmat, és megígérjük, hogy a lehetőségekhez mérten mindig az érdekeiket fogjuk képviselni.

 

Támogatni fogjuk a fejlődést

Ami az elkövetkezendő négy évet illeti, elsősorban a fejlesztésre szeretnék összpontosítani, hiszen a szilágysági közösség akkor fejlődik, ha biztosítva van az infrastruktúra és a különböző szolgáltatások jól működnek. Mindez elérhető majd az európai és a helyi nemzeti források által, amit kötelező módon ki kell használnunk. E téren szeretnék segíteni a törvényhozásban, hogy olyan rendszert alakítsunk ki, ami megkönnyíti a pályázati lehetőségeket és a kivitelezést. Gondolok itt a hatékony versenytárgyalásokra, hogy a beruházások minél hamarabb tudjanak elkezdődni és a kivitelezés zökkenőmentesen történjen.

Azt szeretném elérni, hogy a mandátum végén ne legyen egy olyan magyar település sem, ahol nincsenek modern utak, vízellátás, csatornázás, sőt ebben a négy évben elkezdődik a gázellátás kivitelezése is.

 

Támogatjuk az intézményrendszer átszervezését

A másik fontos cél az intézményi átszervezés, hiszen nagyon sok szempontból a román intézményrendszert át kell szervezni, gondolok itt a tanügyre, az egészségügyre és a közigazgatásra.

 

Fontos a decentralizáció kialakítása

Én a közigazgatásban dolgoztam nagyon sok éven keresztül, most is ott szeretnék tevékenykedni, és fontosnak tartom a decentralizáció kialakítását, hogy ne minden Bukaresttől függjön, hanem a helyi közösségek akarata szerint működjön. Szeretném, ha anyagilag jobban tudnánk a helyi közösségeket támogatni, ami azt jelenti, hogy legyen kiszámíthatóbb a költségvetés, hogy amit a helyi közösségek elhatároznak, és ami a kivitelezéshez szükséges, az biztosítva legyen. Minden olyan kezdeményezést támogatni fogunk, ami a jobb megélhetést, a civilizált életmódot elősegíti, legyen az akár egy kedvezőbb fizetés- vagy nyugdíjrendszer.

 

Akadálymentes ügyintézést!

Egy másik fontos kérdés a bürokrácia kiiktatása, hiszen minden magyar ember tapasztalhatta, hogy ügyeinek intézése mind a helyi, mind a megyei közigazgatási intézményekben sok időt igényel. Ezt egyszerűbbé kell tenni, digitalizálni, modernizálni kell ahhoz, hogy nagyon gyorsan lehessen az ügyeket megoldani.

Meg kell őrizzük hagyományainkat, kultúránkat!

Sok minden van még, amit erre a négy évre tervezünk, köztük szerepel a magyar kultúra és a hagyományok megőrzése, a nyelvhasználat biztosítása, örökségünk megtartása, a műemlékeink védelme, és mindaz, ami a mi érdekünket, a mi megmaradásunkat szolgálja” – nyilatkozta Seres Dénes képviselő, aki már a választás napján elmondta, hogy a Szilágyságért, a szülőföld gyarapodásáért szavazott.

 

Fiataljaink boldogulásáért és egy gondmentes időskorért

Arra, hogy minden ember otthon érezze magát, szeresse azt a földet, ahol született, és arra ösztönözze gyerekeit, unokáit, hogy itthon rakjanak családi fészket, ahol majd fiataljaink szép, fejlődő környezetben boldogan élhetnek, megteremtve minden feltételt a jóléthez.

„És szavaztam arra is, hogy a szépkorúaknak egy békés, nyugodt, gondmentes időskort tudjunk teremteni. Mindezek alapfeltétele a fejlődés, az összefogás, hagyományaink ápolása, örökségünk megőrzése, ugyanakkor az a célunk, hogy unokáink tudják majd továbbvinni mindazt a jót és értéket, amit örököltek” – tette hozzá a képviselő.

Kulcsár Mária