Wed. Jul 30th, 2025

Kárásztelki falunap: A munkának és a pihenésnek is teret kell adni

Hat év után ismét falunapot tartottak a szilágysági Kárásztelken. A háromnapos ünnepségsorozat keretében fiatalabbak és idősebbek is találtak kedvükre való programot.

 „Az idén végre minden sikerült. Felújítottuk a kultúrházat és sok év után egy régóta várt eseményt is tarthattunk, ismét falunapot szerveztünk, mert az utolsó ilyen jellegű ünnepségünk 2019-ben volt. Előbb a koronavírus-járvány miatt, majd a tavalyi szuperválasztási év miatt nem volt lehetőségünk falunapot szervezni, bár voltak kisebb ünnepségeink. Az idén a csillagok állása megengedte, így a helybéliek és elszármazottak, valamint más településről érkezők is együtt ünnepelhettek a kárászteleki falunapokon” – mondta Faluvégi Ferenc polgármester.

A péntek délutáni kerékpár-showt és barátságos focimérkőzést követően szombat délelőtt a helyi Karaszfanband fúvószenekar járta fel a falu utcáit megalapozva az egész napra szóló jó hangulatot. A felújított kultúrotthon átadását követően az Eskütő téren megnyitották a GeoFolk népviseleti fotókiállítást, melyen jelen volt Dávid Botond fotóművész is. A polgármester visszaemlékezése szerint 2022 augusztusában kereste meg őket a fotóművész, hogy egy nagyszabású, népviseleteket bemutató dokumentációs projektnek legyenek részesei. Dávid Botond elmondása szerint a projekt célja a paraszti ünnepi öltözetek tipológiai bemutatása dokumentációs céllal. A kezdeményezés mára nemzetközileg is elismertté vált, kilenc országban, 61 helyszínen mutatták be, és egy könyv is készült belőle. A fotóművész kiemelte, a kiállítás már az Európai Parlament elismerését is elnyerte, és a projekt révén megismertethették a kulturális sokszínűséget. A kiállítás a világ számos országából származó viseleteket vonultat fel, köztük Kárásztelkét is, így a település lakói is részesei lettek ennek az értékmentő, nemzetközi kezdeményezésnek.

További részleteket a https://maszol.ro/belfold/Karasztelki-falunap-A-munkanak-es-a-pihenesnek-is-teret-kell-adni oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.