Sat. Apr 20th, 2024

Kampányzáró Krasznán

Kelemen Hunor államfőjelölt péntek délután a krasznai kultúrotthonban egy kötetlen beszélgetésen vett részt, ahol jelen volt Seres Dénes parlamenti képviselő, Szilágy megyei képviselők és meghívottak. A beszélgetést Bogya Miklós helyi polgármester moderálta, előtte viszont fellépett egy rövid programmal a krasznai Bokréta néptánccsoport.

 

Fontos a mozgósítás

Kelemen Hunor elmondta, hogy kampányát a tiszteletre, a bizalomra, az emberi méltóságra, az alapértékekre, az oktatásra, a környezetvédelemre, gazdaságra, egészségügyre, többség-kisebbség viszonyára építette. A kampányban megpróbálták megszólítani a román társadalmat is, mert az RMDSZ egy olyan jövőképet javasolt, amely az országot mindenki számára jobbá tenné. Ezt a jövőképet gyakorlatba lehetne ültetni, meg lehetne valósítani, hogyha megkapnák a kellő szavazatokat, ezért az utolsó 100 m-en is fontos a mozgósítás, a biztos szavazókat el kell vinni szavazni. Az államelnökjelölt hangsúlyozta, hogy Szilágy megyében mindig jó eredmények voltak, megköszönte az eddigi munkát, az aláírásgyűjtéstől a mai napig, sőt a következő napokig.

Fontos, hogy a bizonytalanokat megszólítsuk, meggyőzzük arról, hogy november 10-én van jó választás. Ez a választás a magyar emberekről is szól, mert a politika erőt is jelent, és nekünk az erőt kell felmutatni.

 

Kelemen Hunor a leghitelesebb jelölt

Seres Dénes képviselő kiemelte, hogy a fiatalokkal már gyerekkorban meg kell ismertetni a hovatartozás érzését, majd elmondta, hogy nagyon sok román jelezte, hogy nekünk van a leghitelesebb jelöltünk, ezért feladatunk, hogy felmutassuk azt az erőt, amit képviselünk. Vasárnap feladatunk visszaigazolni, hogy ez a magyar közösség élni akar. 1848-ban meg kellett halni a megmaradásért, most viszont élni kell a közösségért, a nemzetért.

 

Mit várhatunk az új kormánytól?

Kelemen Hunor szerint az új kormánytól elvárjuk, hogy ne rontsa el jobban, amit az előző elrontott, menedzselje az ország ügyeit, próbálja a költségvetést egyensúlyba tartani, mert a kiadások nagyok, a bevételek kicsik. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ nem fog olyan tételt támogatni, ami a magyar ember érdeke ellen lenne, nem akarnak olyan változtatást, ami rossz lenne a közösségnek. Az RMDSZ továbbra is kiáll az egyfordulós polgármesterválasztás mellett, amely ugyanolyan legitim, mint a kétfordulós. Elvárja, hogy az új kormány a kisebbségi jogokat tartsa be, az országban megszavazott törvényeket és a nemzetközi egyezményeket alkalmazza.

Az RMDSZ javaslata, hogy az oktatási intézményekbe ruházzanak be, biztosítsák a működéshez a szükséges kereteket, ezért szerintük az oktatási rendszerre 6%-ot kellene fordítani az országos költségvetésből.

,,Azt kértük, hogy jöjjenek minél hamarabb költségvetéssel, és olyan költségvetéskiegészítést állítsanak össze, amely az állami intézményeket az év végéig kiviszi, ugyanakkor elvárjuk, hogy azt, amit aláírtunk, betartsák” – mondta az államelnökjelölt.

 

A fiatalok között sok tartalék van

A mai fiatalok azt nézik, hol voltak 3 évvel ezelőtt, és ahhoz szabják a terveiket. Feladatunk, hogy közösen keressünk megoldásokat a problémákra, hangzott el a beszélgetésen. Ezt a nemzedéket nem szabad elveszíteni, tudatosan kell feléjük fordulni, meg kell őket szólítani, hogy jöjjenek be a közéletbe, a politikába. A velük való párbeszédet folytatni kell a választások után is, mert az a cél, hogy a fiatalokat, a közép nemzedéket visszahívjuk az országba.

 

A román pártokról

Mindig voltak olyan magyar emberek, akik román államelnökjelöltekre szavaztak. Ma nincs olyan román jelölt, akire érdemes lenne szavazni, mert mindegyik csak a magyarok szavazatát akarja, a problémáinkat viszont nem. Az USR jelöltje annyit mond az etnikai kérdésről, hogy lépjünk rajta túl. Nem azt mondja, hogy oldjuk meg a problémát… 30 év alatt egyetlen román politikusnak sem volt üzenete, javaslata a magyar közösség fele, nekik nincs magyar programjuk, javaslatuk, ezért mi a közösségünk, a fiataljaink fele kell forduljunk – hangzott el a délután folyamán.

 

Az elkezdett munkálatok folytatódnak

A kormány a PNDL-t tovább fogja vinni, nem állítják le, az elkezdett munkálatokat kifizetik, az önkormányzatainkban beindított beruházások a következő évben működni fognak, nem lesz elakadás. A 114-es sürgősségi kormányrendeletben lesz módosítás, ami viszont az építkezéseket illeti, abban nem. A liberálisok megtartják az egykulcsos adórendszert is – ismertették képviselőink.

 

Kérdezz-felelek

A jelenlévők arra is választ kaphattak, hogy államfőjelöltünk hogyan látja, értékeli a többi jelöltet, az RMDSZ-nek volt-e valamilyen mozgósítási stratégiája külföldön, illetve mire lehet majd számítani a második fordulóban? Addig viszont a legfontosabb, hogy most vasárnap menjünk el szavazni, nézzük közösségünk javát, és támogassuk jelöltünk elképzeléseit. Támogassuk, és bizonyítsuk, hogy vele, mellette vagyunk.