Sun. Oct 13th, 2024

Jóváhagyta a kormány a nyílt hozzáférésű adatokról és a közszféra információinak további felhasználásáról szóló törvénytervezetet

Jóváhagyta a kormány csütörtöki ülésén a nyílt hozzáférésű adatokról és a közszféra információinak további felhasználásáról szóló törvénytervezetet – közölte a kabinet ülését követően a kormányszóvivő.

Dan Cărbunaru elmondta, a jogszabályt a Románia Digitalizációjáért Hatóság, valamint a kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős minisztérium kezdeményezte, hogy teljeskörűen átültessék a román jogrendbe az Európai Parlament és a Tanács 2019/1024-es irányelvét.

Az új jogszabály fő célja egyrészt lehetővé tenni a magánvállalatok – főleg kkv-k számára -, hogy hasznosítsák a közigazgatási szervek által létrehozott és nyílt hozzáférésű adatokat különféle innovatív megoldások kifejlesztésére, másrészt megkönnyíteni a közintézményekkel való kommunikációt és növelni az átláthatóságot – magyarázta a szóvivő.