Fri. Mar 29th, 2024

Jelentős károk keletkeztek Krasznán

A csütörtöki kiadós esőzés miatt jelentős károk keletkeztek Krasznán. A 16 órakor lezúduló, több mint egy órán át tartó zivatar következtében számtalan gazdaság, udvarok, pincék, kertek, utak kerültek rövid idő alatt víz alá. A sáncok, kanálisok nem tudták elnyelni a leszakadó vízmennyiséget és áradásokat okoztak az egész településen. Ilyen rövid idő alatt ekkora mennyiségű esőt a legidősebbek sem láttak. Jelenleg 5 csapat, krasznai, szilágysomlyói, zilahi tűzoltók, valamint a Crasna Serv alkalmazottai dolgoznak a károk elhárításán a Varsolci-, illetve Csucsai útban, az Alszegen és a Péntek utcán, de továbbra is várják a bejelentéseket, ahol szükség van még segítségre, mondta Bogya Miklós, a község polgármestere – Pompákkal szivattyúzni kell a házakban felgyűlt vizet, ezt követően vesszük sorra a pincéket és a kutakat. – A falut érintő patakok is megáradtak, a legjobban a Ludván pataka emelkedett meg, de még nincs nagy veszély, a Kraszna folyó egyelőre nem fenyeget kiöntéssel – tájékoztatott a polgármester. Mivel további felhőszakadásokra lehet számítani, homokzsákokkal készülnek az éjszakára.

Oláh Tünde