Sat. Oct 5th, 2024

Iohannis az új Brexit-megállapodásról: a Nagy-Britanniában élő románok számára nem hoz változást

Florentina Peia, az AGERPRES kiküldött tudósítója jelenti: Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépéséről szóló, csütörtökön bejelentett megállapodás semmilyen változást nem hoz a királyságban élő román állampolgárok számára – jelentette ki Klaus Iohannis államfő. Az elnök ugyanakkor optimistán nyilatkozott a megállapodás elfogadásáról az Európai Tanácson belül.

,,A Nagy-Britanniában élő román állampolgároknak ugyanazt jelenti, amit az első változat is jelentett, és nagyon jó lenne, ha ezúttal valóban gyakorlatba is ültetnék a megállapodást” – szögezte le Iohannis, hozzátéve, hogy az új egyezményben nem változtak azok a pontok, amelyekről már mindkét fél tárgyalt és kiegyezett; a változás az Írország és Észak-Írország közti határra vonatkozó egyeztetésekkel kapcsolatos. A román államfő azt mondta, reméli, hogy az Európai Tanács, majd pedig London is elfogadja az új változatot.

Iohannis megerősítette korábbi álláspontját, miszerint egy rendezett Brexitet tart jó megoldásnak, mert ez biztosítaná a királyságban élő román állampolgárok számára jogaik betartását.

agerpres.ro