Thu. Mar 28th, 2024

IIIA szakasz: a versenyszférában dolgozók is megkaphatják a vakcinát

Az oltási kampány második szakaszában az állami intézmények kulcsfontosságú dolgozói is megkaphatják a koronavírus elleni oltást, vagyis azok az alkalmazottak, akik nélkül nem működhetnek ezek az intézmények – jelentette ki szerdán Florin Cîţu.

A kormány határozatot fogadott el szerdai ülésén az országos oltási stratégia módosításáról és kiegészítéséről.

Az ülést követő sajtótájékoztatóján a kormányfő hangsúlyozta, bevezetnek az oltási tervbe egy újabb, IIIA elnevezésű szakaszt, amelyben szintén kulcsfontosságú ágazatokban, de többnyire a versenyszférában dolgozók kaphatják majd meg a vakcinát. A miniszterelnök példaként említette a banki alkalmazottakat és a szupermarketekben dolgozó kasszásokat.

Cîţu leszögezte, a szerdán elfogadott módosítás értelmében a második szakaszban oltathatják be magukat az állam működése szempontjából fontos állami intézmények kulcsfontosságú dolgozói is. “Javaslom az érintett intézmények vezetőinek, hogy a listák összeállításakor legyenek tekintettel arra, hogy csak a kulcsfontosságú alkalmazottakról van szó ebben a szakaszban, nem a teljes személyzeti állományról” – nyomatékosította.

A kormányfő azt is elmondta, hogy az oltási kampány második szakaszában a beoltottak 75 százalékát a 65 éven felüli és krónikus beteg személyek teszik majd ki, 25 százalékát pedig a kulcsfontosságú ágazatokban dolgozók.

Florin Cîţu arról is beszélt, hogy az oltási terven bármikor lehet módosítani, ha a helyzet alakulása és az oltóanyagok leszállítása ezt kéri vagy lehetővé teszi. Hozzátette, jelen pillanatban biztosnak tekinthető, hogy március 29-éig Románia kap 2,4 millió adagot a Pfizer-BioNTech vakcinájából, de igényét fejezte ki további 400 ezer dózisra a Moderna oltóanyagából – amelynek szintén március végéig kellene megérkeznie -, és hamarosan elérhető lesz az AstraZeneca oltása is. ,,Az eredeti tervhez képest a második szakasz felgyorsult, és mi készen állunk felgyorsítani a harmadik szakaszt is, ha a vakcinák megérkeznek” – nyomatékosította.