Ifj. Wesselényi Miklós közéleti pályájának fontosabb mérföldkövei (I.)
Írásomban, ifj. Wesselényi Miklós életét kívánom méltatni, ebből kifolyólag fontos, hogy életének mindegyik aspektusára kitérjek. A Wesselényi családnak óriási szerepe volt az újkori Magyarország és Erdély konszolidálásában. A család, egyik legjelentősebb sarja nem más, mint az ifjabb Wesselényi, aki joggal írta be magát a magyarság újkori történelmébe. Cselekedeteiből kirajzolódik a kor eszménye, az a fajta modernizáció, ami nyugaton is végbement ebben az időben. Wesselényi egy olyan időszakban élt, amikor az egész Európában hatalmas változások mentek végbe. Gondolok itt az 1830–1848-as forradalmak korára, és az azt követő komplex nemzetközi hálózatrendszerre, amelyben Magyarország is tengődött.
A Wesselényi család őseiről szóló írott források egészen a 16-17. századig vezethetők vissza. Arisztokrata családról adnak egy nagyobb képet ezek a források. Bebek-Perényi-Ráskai családdal kiegészülve a Wesselényiek is, egész pontosan Farkas és Miklós, menekültként kötnek ki Erdélyországban. Miklósnak kapóra jött e csodás vidék, ugyanis itt tesz szert karrierjére is, mint ítélőmester, ennek következtében birtokot vételez. A famíliának ezen ága az 1646-os esztendőben kihal. A család másik ága, Farkasra vezethető vissza, ahogyan azt fent is említettem. Őt a katona-familiáris kategóriába soroljuk. Ezt követően a Wesselényi családban, már a 16. század vége fele, találunk magyar, lengyel és erdélyi arisztokrata réteget is. A korra jellemző volt, hogy vándorlások történtek egyik népcsoportból a másikba. A családban ekkortájt némi hanyatlás következett be. A Magyarországon jelenlevő Wesselényi-ág egyik oszlopos tagja, Wesselényi Miklós halálát követően az ág „elsorvadt”, a Lengyelországban található családi vonal pedig teljesen kihalt. Az ágat Wesselényi Pál folytatta a 17. század második felében. Ő biztosította a család továbbélését Erdélyországban. Pálnak a fia, István, a kuruc szabadsá gharc idején furcsa mód az ellenség oldalán, vagyis a labanc oldalon küzdött. Tagja lett az ideiglenes császári kormányhatóságnak is, amely a Gubernium et Deputatió néven ismeretes. A kurucszabadságharc leverését követően, csak 2 évig volt elnöke e testületnek.
Így, hogy kaptunk egy átfogó képet a Wesselényi család őseiről, fontosnak tartom, hogy ezen a ponton részletesen kitérjek magára az ifj. Wesselényi Miklósra. Wesselényi hadadi báró, azontúl az országgyűlés egyik vezére, nem utolsó sorban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. 1796. december 30-án látta meg a napvilágot, Zsibón. A birtokon házi tanítók oktatták Wesselényit, aki nagyon jó eszű gyerek volt, természetesen testi adottságai sem voltak az utolsó helyen, az apját id. Wesselényi Miklóst „zsibói bölényként” ismerték, mely során arra következtethetünk, hogy nem kistermetű ember volt, ezt fia is örökölte. Azonban a tizenegy gyermek közül, egyedül ifj. Wesselényi Miklós érte meg az 50. évet. A többi gyermek a felnőtt kort sem érte meg. Közéleti munkáit 1818-ban kezdte el mívelni, több európai országban is, mint például: Franciaországban és Angliában. Utazásai során gróf Széchényi István volt a partnere. Ezen körútjait a 19. század elején bonyolította le, 1821 és 1822 között. Miután hazatért, ismét kezébe vette az állam irányítását, ennek következtében az országgyűlési főrendű ellenzék egyik vezére lett. Ebből adódtak kellemetlen szituációi Wesselényinek, ugyanis 1834-ben a magyar és erdélyi királyi táblák beperelték. Több ízben is vádolták, elsőnek azért, mert könyvnyomdát hozott létre, és az országgyűlésen elhangzottakat is papírba fogta. A per másik fele pedig a kinyilatkoztatásai miatt folyt, amelyek a szatmári közgyűlésen hangoztak el. A perben Kölcsey Ferenc állt ki mellette. Az ítélet kihirdetését követően a budai várba menekült, majd Gräfenbergben ült önkéntes száműzetésben. A Magyar Tudományos Akadémia 1830-ban igazgatótanácsossá jelölte. Továbbá, a zilahi gimnázium és a legtöbb vármegye táblabírójaként volt ismeretes a kortársai közt.
Irományom folytatásában, ifj. Wesselényi M. tágabb közéleti aspektusaira fogok kitérni. Ennek következtében, fontosnak tartom szemügyre venni, milyen birtokgazda, milyen politikus, és nem utolsó sorban, milyen lokálpatrióta és hazafi volt. Birtokosként példamutatónak bizonyult, ezeket a módszereket nyugaton tapasztalta, miszerint másképp is hozzá lehet állni az alattvalókhoz. Ennek következtében törölte az úrbéri adót és a robotot. Ő volt az első, aki felszabadította jobbágyait a szigorú megtorlások alól. A felszabadítás mellett jobbágyait saját pénzéből oktatta korszerű mezőgazdasági technikákra. Természetesen, a jobbágyfelszabadítás, és az ezt körülövező kérdéskör visszhangot váltott ki a 19. századi Magyarországon. Efféle aggályait A balítéletekről c. műben fejezte ki, ez mű a cenzúra miatt Bukarestben és Lipcsében került kiadásra 1833-ban. Wesselényi maga is jól értett a mezőgazdasághoz, hozzájárult a Magyarországon zajló selyemhernyó-tenyésztés elősegítéséhez. Mindezek mellett, az oktatást és a művelődést is nagyon fontosnak tartotta, ezeken a területeken is remekelt, ugyanis hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon óvodarendszert építsenek ki. Zilahon a gimnázium gondviselőjeként jeleskedett, Kolozsvárott nyomdát hozott létre, ahol a kezdeti időszakban saját „szavait” és irományait, ezt követően 1835-36 között az erdélyi diétának is besegített azzal, hogy az általa megírt naplóból több példányt is készíttetett. Wesselényi, A balítéletekről c. munka megírását követően rossz fényben tűnt fel az államapparátust irányító réteg körében. Személyi levéltárában túlnyomórészt politikai „hangú” dokumentumok (kéziratok, naplók és levelek) foglalnak helyet. A politikai dokumentumok, leginkább az 1834 és 1835-ben lezajlott országgyűléssel állnak összefüggésben, valamint az 1835–38-as hűtlenségi perrel, az úrbéri és Partiummal kapcsolatos kérdések merülnek fel. Kronológiailag haladva a legutolsó dokumentum az 1848-as évi eseményeket rögzíti. Wesselényi iratai nagyrészt kinyomtatott munkák eredeti lenyomatai. Ezek nem igazán kerültek közlésre, tanulmányok és cikkek, valamint naplószerű beszédszövegek. A legfontosabb művei, melyek publikálva lettek: Balítéletekről 1831., A párviadal szükséges volta, Erdély törvény-sérelmeiről 1832., Beszédek 2. kötet. 1833-34., ez utóbbi a jelzett évben lezajlott Közép-Szolnok vármegye gyűlésén, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, illetve Désen megrendezett országgyűlésen elmondott beszéd szöveges példánya, végül, de nem utolsó sorban a Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében 1843-as szövege. Egy hosszú, azonban nagyon beszédes idézettel zárnám ezt a részt, melyben Wesselényi a néphez, illetve a hatalomhoz intézett szavai láthatóak: „Én is épen ugy tevék a sötétségben igen jól használt világositómmal, mint a népek a magukéval, azaz félretevém, csak talán igazságosabban, mert ezek mily gyakran nézik megvető nevetséggel a nagyobb fény feltetszésével előbbeni világositójuk elhalványodott gyenge fényét, én pedig meggondolám gyertyám eloltásakor azt, amit a népeknek is oly jó volna meggondolni, hogy a közönséges megvilágosodás nem ezen már erő nélkül való fénynek haszon nélküli valóságát bizonyitja, hanem csak az előbbeni sötétségnek nagy voltát s szemeim gyengeségét érezteti, amelyben ezek csak e gyenge világnak nem létében is éppen semmit sem láttunk volna.” Köztudott volt, hogy Wesselényi Miklósnak egészségügyi gondjai voltak, súlyos látásproblémával küzdött. Ezt felhasználva, egy kissé metaforikus megfogalmazásban terjesztette elő a népnek útinaplója során, hogy mit nem tart helyesnek, és hogyan kellene a nép jobban odafigyeljen a környezetére, és az államon belül működő aspektusokra.
Személyes kedvenc részem az idézetből az a „világ”, illetve a „megvilágosodás” metaforája, ami az emberi elme találékonyságára, ékességére utal. Ennek, az elvesztése súlyos következményekkel járhat, mint például a manipulálhatóság, és a hatalom önkényuralmi-despotikus magatartásának a masszív elterjedése. (folytatjuk)
Szigyártó Erik