Sun. Oct 13th, 2024

Hétfőtől mindenütt kötelező a maszkviselés, éjszakai kijárási tilalom lép érvénybe

Több korlátozó intézkedés is hatályba lép jövő héttől, többek között ‘mindenütt’ kötelező lesz a maszkviselet, éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be az oltatlanoknak, nap közben pedig uniós digitális Covid-igazolványhoz kötik a részvételt bizonyos tevékenységekben – közölte szerda este az államfő.

A koronavírus-járvány kezelésében illetékes kormányzati tisztségviselőkkel tartott tanácskozása utáni sajtónyilatkozatában Klaus Iohannis elmondta, a korlátozó intézkedésekre azért van szükség, mert csak így lehet megvédeni a lakosság alacsony átoltottsága miatt veszélyeztetett csoportokat.

Az államfő közölte, hétfőtől kül- és beltéren egyaránt kötelező lesz a maszk viselése. ,,Kötelező lesz a vásárokon, a mozikban, de akkor is, amikor az utcán sétálnak” – jelentette ki.

Iohannis tájékoztatása szerint a kormány pénteken hoz határozatot az intézkedésekről, miután az országos vészhelyzeti bizottság és a szakemberek kidolgozzák és jogi formába öntik a részleteket.

Az államfő néhány példát is mondott a hétfőtől hatályba lépő korlátozásokra. Ezek szerint éjszakánként a beoltottakon és a munkájukat végző személyeken kívül mindenki számára kijárási tilalom lesz érvényben, nap közben pedig Covid-igazolványhoz kötik a részvételt bizonyos tevékenységekben. Az oltatlanok további korlátozásokra számíthatnak – tette hozzá.