Fri. Mar 29th, 2024

Hegedüs Csilla: a legkisebb településeink is számítanak, az ők érdekeikért is ki kell állnunk!

A májusi EP választás nemzeti ügy, a magyarság erőpróbája. Meg kell mutatnunk közösségünk erejét, mert most dől el, hogy lesz-e erős Kárpát-medencei magyar képviseletünk, aki szembeszáll a magyarellenes erőkkel Romániában és megvédi érdekeinket és értékeinket Európában! 

Az európai kisebbségvédelmi törvény kiharcolása csak erős magyar képviselettel lehetséges. Nekünk össze kell fognunk, és együttes erővel kell fellépnünk Brüsszelben a magyar ügyért! Így biztosíthatjuk azt, hogy anyanyelvünk, szimbólumaink, iskoláink és műemlékeink védve lesznek. Ma, május 9-én Európa napját ünnepeljük. Ez a nap rólunk szól. Mindannyiunkról, akik május 26-án Európa jövőjéről döntünk. Európa jövője azonban Erdély jövője is, ezért ott kell lennünk, ahol rólunk döntenek, mert akkor elmondhatjuk, hogy Románia egyáltalán nem mintaállam, nem rendezte példásan a kisebbségek ügyét, nem fordít elég figyelmet településeink fejlesztésére. Ha viszont távol maradunk, akkor csak a magyarellenes politikusok hangjától lesz hangos Brüsszel” – mondta Hegedüs Csilla EP-képviselőjelölt.