Sun. Oct 13th, 2024

Három gyermek döntötte le a sírköveket a magyarkeceli református temetőben

Több sírt megrongáltak kedden és szerdán a Szilágy megyei Magyarkecel (Meseşenii de Jos) református temetőjében. A rendőrség sírgyalázás miatt kezdett bűnügyi kivizsgálásba, és estére meg is találták az elkövetőke: három gyermeket. 

Maria Cristea, a Szilágy megyei rendőrség szóvivője arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy a magyarkeceli református temetőben ismeretlen tettesek 33 sírkőt döntöttek le, ötöt összetörtek. A rendőrség sírgyalázás miatt indított bűnügyi kivizsgálást.

A helybéliek elmondták, a mostani sírgyalázás nem egyedi eset, már négy-öt éve és a tavaly is előfordult hasonló. Az érintettek minden alkalommal tettek feljelentést. Mint megtudtuk, a több éve történt incidens elkövetői szintén fiatalok voltak, viszont a tavalyi tettesek azonosítása és felelősségre vonása nem történt meg.

„Sajnálatos, ami ma reggelre történt a református temetőben. Amikor megtudtam, az alpolgármesterrel és a helyiekkel kihívtuk a rendőrséget, mint eddig oly sokszor. Az elmúlt években hol a lovak, hol a gyermekek okoztak kárt, de ilyen jellegű bűncselekmény ezidáig nem történt. Több ezer euróba került a néhány hektár bekerítése, abban bíztunk, hogy így megvédjük a temetőnket, sírjainkat, beton alapot öntöttünk, nagy csöveket helyeztünk bele, acéldróttal körülvettük, amit nem lehet bicskával elvágni. De az elkövetők ellen nincs lehetetlen” – mondta a Váradi Sándor Károly lelkész

A helybéliektől megtudtuk, a közelben élők sokszor ott legeltették lovaikat. Miután bekerítették a temetők, áttörték a kerítést, és örültek is, mert a bekerített részen nem kellett vigyázni az állatokra. A lelkész kihívta a rendőrséget, de azt mondták, gazdátlanok a lovak, nem lehet elkobozni őket, mert a megyében nincs olyan hely, ahova behajtsák azokat. Egyik télen egy százéves faragott fejfát hasogattak fel, és bár megtalálták a tettes udvarán a rakást, mégsem büntették meg őket. „És ez így megy évek óta. Eleinte a feljelentések után reménykedtünk, hogy megoldódik a helyzet, de soha nem lett semmi. Borzalom, ami itt történik, de egyelőre nem találunk megoldást” – mondta elkeseredetten a lelkész.

A sajnálatos eseményről részletesen a https://maszol.ro/belfold/Szilagysag-tobb-sirt-megrongaltak-a-magyarkeceli-reformatus-temetoben honlapon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.