Tue. Sep 1st, 2026

Gyermeket nevelni ma – egy délután a tudatosabb szülőség jegyében

„Gyermeket nevelni ma” címmel szervezett interaktív előadást az RMDSZ sarmasági Nőszervezete augusztus 28-án, amelynek vendége Bántó Andrea pszichológusnő volt. Az esemény egy új, hiánypótló programsorozat első állomásaként valósult meg, amelynek célja, hogy olyan szakembereket hívjunk meg közösségünkbe, akik a mindennapi életünket érintő kérdésekben nyújtanak segítséget, kapaszkodót és új szempontokat.

Az esemény elején Berki Edith, a helyi nőszervezet elnöke köszöntötte a jelenlévőket, és néhány gondolatban összefoglalta, miért tartottuk fontosnak ennek a programsorozatnak a létrehozását. A gyermeknevelés számtalan örömteli pillanat mellett sok kérdést, bizonytalanságot és kihívást is tartogat, ezért szerettünk volna olyan alkalmat teremteni, ahol ezekről őszintén beszélhetünk, kérdezhetünk, és szakember segítségével kereshetjük a válaszokat.

Az előadás különlegességét éppen az adta, hogy nem egy hagyományos, egyirányú előadás volt. A pszichológusnő az előadás közben folyamatosan válaszolt a résztvevők kérdéseire, így a beszélgetés hamar olyan témák felé is elindult, amelyek sok család mindennapjaiban jelen vannak.

Szó esett például azokról a gyermekekről, akik nagyon kevés ételt hajlandóak elfogyasztani, nem szeretnének új ízeket kipróbálni, és a szülők már számtalan módszert kipróbáltak annak érdekében, hogy változtassanak ezen. A pszichológusnő felhívta a figyelmet arra, hogy ilyen esetekben érdemes szakember segítségével annak is utánajárni, hogy nem áll-e a háttérben szenzoros feldolgozási nehézség. Emellett fontos lehet a gyermek megfelelő tápanyag- és vitaminellátásának biztosítása is, szükség esetén táplálékkiegészítővel, természetesen itt is szakemberrel egyeztetve.

Az egyik fontos témakör a gyermek mentális erejének négy pillére volt. Közösen gondolkodtunk arról, hogy ezek a pillérek egymással szorosan összefüggnek, és mindegyikük egyformán fontos. Ha akár csak az egyik területen komoly hiányosság van – például a biológiai pillérben egy betegség, nem megfelelő táplálkozás vagy más probléma miatt –, az a gyermek egész mentális egyensúlyára hatással lehet, még akkor is, ha a többi területen egyébként minden rendben van.

Fontos felismerés volt az is, hogy nemcsak gyermekeink, hanem saját mentális egészségünk szempontjából is szükségünk van ezeknek a pilléreknek az egyensúlyára. Szülőként könnyen előfordul, hogy minden energiánkat a gyermekünkre fordítjuk, miközben saját szükségleteink háttérbe szorulnak. Éppen ezért érdemes akár minden nap feltennünk magunknak a kérdést:

Mit tettem ma azért, hogy ezek a pillérek egyensúlyban legyenek – a gyermekem és saját magam életében?

Érdekes és sokakat érintő kérdés érkezett azzal kapcsolatban is, hogy miért kerülhet egy gyermek már fiatalon olyan társaságba, amelyről ő maga is tudja, hogy rossz hatással van rá. A válasz arra irányította a figyelmet, hogy ilyenkor nem feltétlenül elegendő azt kérdezni, miért választja a gyermek a „rossz társaságot”. Sokkal fontosabb lehet megérteni, milyen szükségletét elégíti ki az adott közösséghez való tartozás. Mit kap ott, amire vágyik? Elfogadást? Figyelmet? Valahová tartozás érzését? Elismerést? „Vagányságot”? Ha ezt megértjük, talán közelebb kerülhetünk ahhoz is, hogyan tudunk valódi segítséget nyújtani számára.

Az este során számos olyan kérdés és gondolat került elő, amelyek túlmutatnak a gyermeknevelés konkrét helyzetein. Arról is szólt ez az alkalom, hogyan lehetünk figyelmesebb, tudatosabb és önmagunkkal is türelmesebb szülők.

Örömünkre szolgált, hogy a jelenlévők végig nagyon érdeklődőek és aktívak voltak. A kérdésekből is jól látszott, hogy sokunkat foglalkoztatnak hasonló élethelyzetek, és szükségünk van olyan alkalmakra, ahol ítélkezés nélkül beszélhetünk ezekről.

Köszönjük Bántó Andrea pszichológusnőnek, hogy tudásával, tapasztalatával és nyitottságával segített bennünket közelebb kerülni a gyermeknevelés sokszor nehéz, mégis csodálatos világához.

Ez az pedig talán mindannyiunkban hagyott egy gondolatot, amelyet érdemes magunkkal vinnünk:

A gyermekünk mentális egészségéért tett egyik legfontosabb lépés az lehet, ha közben saját lelki egyensúlyunkról sem feledkezünk meg.

Az előadást követően megkérdeztünk néhány résztvevőt, hogy számukra mit adott ez az alkalom:

„Mérföldköveket kaptam és konkrét ötleteket, amely alapján bízom benne, hogy következetesebb szülővé válhatok… Nagyon hálás vagyok érte!”

„Ez az alkalom rá mutatott arra, hogy bennünk is vannak hiányosságok, épp ezért nem csak a gyermekben kell keressük a „hibát”, és ha mi példát mutatunk számukra, mit hogyan kell(ene) csinálni, nekik is könnyebb lesz és mi leszünk számukra az útmutató.”

„Megerősített sok mindenben, hogy aránylag jól csinálom, amit csinálok, (kisebb korrekcióval), más  problémára pedig, ami foglalkoztatott, útmutatást kaptam, hogy hogyan kellene kezelnem egy nehezebb szituációt, ha aktuális lesz.”

„Őszintén, azt éreztem utána, hogy rá jöttem arra, hogy tökéletes nincs, de ha akarjuk, jól lehet csinálni.”

„Számomra ez az alkalom megnyugtató és nagyon hasznos volt, azóta is sokszor eszembe jutnak az ott hallottak, főleg amikor egy nehezebb helyzetben a gyermekemmel szemben türelmetlen lennék: először nekem kell megnyugodnom, hiszen csak így tudom őt is arra tanítani, hogyan maradjon higgadt egy ingerlékeny helyzetben.”

„Nekem tetszett az előadás, és egy mondatban annyi hogy megpróbálok, nem-et mondani lelkiismeret furdalás nélkül, mert sokszor nem tudják, hogy a nem az nemet jelent.”

„Nagyon tartalmas és inspiráló előadás/beszélgetés volt, rengeteg hasznos gondolattal, amelyeket érdemes beépíteni a mindennapokba.”

„Nekem a pénteki alkalom egy világosabb, pontosabb rálátást adott a gyereknevelésről, értem ezalatt a biológiai, pszichológiai stb. tényezőkre való odafigyelést, amelyek a gyerek egészséges értelmi és érzelmi fejlődéséhez járulnak hozzá. Ezeket mindig figyelembe kellene venniük a mai szülőknek.”

„Meglepően nyílt és építő találkozó volt, ahol a résztvevők valós időben valós problémákra találhattak fogózkodókat, támpontokat, és mindezt úgy, hogy oldott hangulatban, egymásra figyelve épülhettünk. Hálás vagyok az előadónak, hogy ilyen szépen tudta vezetni az előadást, hogy azt teljes mértékben egyenként személyesnek érezhettük.”

„Számomra ez nem csak egy egyszerű előadás volt. Olyan mindennapi helyzetekről beszélhettünk nyíltan, ítélkező pillantások nélkül, amelyek mélyen foglalkoztatnak és talán állandó stresszhelyzetet szül az, ha nem tudunk megoldást találni ezekre. Másrészt pedig rájöttem arra, hogy nagyon sok helyzetet ösztönösen jól oldok meg, amely egy erős belső megnyugvást adott, hogy talán elég vagyok a gyermekeim számára és a tőlem telhető legjobbat adom számukra. Természetesen vannak hiányosságaim, de a beszélgetések során kaptam olyan mankókat, amelyekkel ezeken tudok dolgozni és segíteni. Bízom benne, hogy lesz még ehhez hasonló alkalom, ahol ítélkezés nélkül bátran beszélhetünk és kérdezhetünk!”

„Mint nagy gyermekes anyuka vettem részt, kíváncsiságból. Meglepően jó volt, rávilágított dolgokra, amikről úgy gondoltam, már túl vagyunk rajta. Megerősített, olyan dolgokat, amiket én is úgy gondoltam, csak lehet bátortalanul.

Szóval tanulságos volt.”

Székely Anetta