Mon. May 6th, 2024

A kolozsvári Puck Bábszínház társulata is összefogott a Bethesda Gyermekotthon családtípusú házai építésének támogatására. A hepehupás vén Szilágyban játszották a Brémai muzsikusokat a gyermekek legnagyobb örömére.

Szilágyság újra összefogott! Ezúttal az óvodások és kisiskolások vettek részt a jótékonysági előadáson, jelezve azt, hogy ez a közösség ráérzett e projekt fontosságára. Nemcsak a szilágysági felnőttek társadalmi felelősségvállalása példaértékű, hanem az is, ahogy a legkisebbeket érzékenyítik, ahogyan lépteiket, gondolkodásmódjukat arra irányítják, hogy megtapasztalhassák: jót tenni jó.

A zilahi Vigadó nagytermét a gyereksereg kétszer is megtöltötte, hiszen csaknem 650 olyan „hálakönyvjelzőt” osztottunk szét, amelyet a gyermekotthon lakói készítettek. A jótékonysági akció keretén belül összegyűlt adomány is ámulatba ejtett, csodaként éltük meg, hogy a végösszeghez újabb 11.000 lejjel járult hozzá a szilágysági közösség. Csordultig van a szívünk, s a nagysikerű megmozdulások bizakodással töltenek el. Hitet ad az, hogy az újabb és újabb lépések megtételében társakra találunk. Hiszen a Puck Bábszínház partneri felajánlását az koronázta meg, hogy felhívásuk halló fülekre, segítő szándékra, adományozó szívekre talált.

Hisszük, hogy a gondviselés, az önzetlen segítségnyújtás lehetővé teszi, hogy biztonságos otthont teremtsünk olyan gyerekeknek, akiknek nem adatott meg érezni a mindennapokban a család melegségét.

Ady Endre szavainál szebben nem tudjuk kifejezni érzéseinket: „Ma köszönöm azt, hogy te voltál ott, Hol dőltek, épültek az oltárok.”

E sorok szellemében mondunk köszönetet újra. Köszönjük a kolozsvári Puck Bábszínház tagjainak, a Szilágy megyei RMDSZ és RMPSZ szervezeteknek, a megyei tanfelügyelőségnek, a megyei tanácsnak, pedagógusoknak, szülőknek és gyerekeknek, hogy támogatásukkal megvalósulhatott ez a program is. Így együtt nap, mint nap megéljük és megvalósítjuk közös értékeinket.

                                                                                                            Gál-Iankó Katalin