Fri. Apr 19th, 2024

Gyereknap másként

,,A gyereknap mindig egy olyan különleges pillanata az évnek, amikor egy kicsit jobban odafigyelünk a környezetünkben élő csemetékre. Azonban nem szabad elfeledkeznünk azokról sem, akik lehet kicsit másképp élnek mint mi. Június 15-én a Zilahi Magyar Baptis­ta Gyülekezet önkéntesei immáron harmadik alkalommal szerveztek gyereknapot fogya­tékkal élő gyerekek és családjaik részére. Több mint 70 résztvevő gyűlt össze Szilágy megye minden részéről, hogy egy vidám napot töltsünk együtt a Meszes tetőn.

A programot közös áhítattal kezdtük, melynek során megértettük, hogy mit jelent a kősziklára építeni. Bármilyen helyzetben is legyünk, az egyedüli megtartó erő az Úr Jézus Krisztus. A viharok, amik érnek minket, csak akkor veszélyesek, ha homokra építjük a házunkat. Felemelő érzés volt együtt játszani a sérült gyerekekkel. Jó volt látni azt az önzetlen szeretetet, ahogy egymást segítik és bátorítják. Ki­mondhatatlan szeretettel és hálával tudják viszonozni a tö­rődést, amit nagyon igényelnek is.”

A gyereknapról részletesebben az e heti Szilágyságban olvashatnak.