Sat. Apr 20th, 2024

GCS: 58 új koronavírusos esetet igazoltak az elmúlt 24 órában

A koronavírus-járvány megjelenése óta 1171 fertőzöttet igazoltak a megyében.

Az eddigi adatok szerint jelenleg 517 pozitív eset van, ebből 136 személyt kórházban kezelnek, 381-en családorvosi megfigyelés alatt otthoni elkülönítésben vannak és 841 személy otthoni karanténban tartózkodik.

Ez idáig a megyében 616-an meggyógyultak, 38-an életüket vesztették. A tegnapi nap folyamán egy 85 éves több alapbetegségben is szenvedő koronavírusos nő vesztette életét.

A hétfői tájékoztatás óta 3109 új koronavírusos megbetegedést jelentettek 26.718 teszt elvégzése nyomán, ezzel 160.461-re nőtt a fertőzöttek száma – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Bár még a múlt héten Kárásztelek azon települések közé tartozott, ahol egyetlen fertőzött sem volt, vasárnap délután egy esetet igazoltak, majd ezek száma keddre elérte a hatot, ezáltal az ezer főre jutó fertőzöttek száma meghaladta a 3%-ot. A község polgármestere, Faluvégi Ferenc elmondta, azért kerültek az egyik legtöbb beteggel rendelkező települések közé, mert elég ha egy család megbetegszik, az 1000 főre jutók száma azonnal meghaladja a százalékküszöböt.

Haraklány községben is jelenleg 15 fertőzött van, a százalékarány elérte a 3,8-at, ezért Dobrai Ferenc polgármester javaslatára vörös forgatókönyv szerint működnek az iskolák és az óvodák, mert mint mondta, mindig jobb az elővigyázatosság, és ami a legfontosabb, védenünk kell gyerekeink egészségét.

 

K.M.