Fri. Apr 19th, 2024

Fontos kérdésekre kerestek választ a szilágysági magyar vállalkozók

Számos kérdés merült fel a hétvégén megrendezett szilágysági magyar vállalkozók találkozóján, amelyen részt vett Miklós Zoltán és Seres Dénes RMDSZ-es parlamenti képviselő is, akik ismertették az elmúlt két év megvalósításait és a jelenlegi lehetőségeket, valamint a vállalkozások kapcsán felmerülő problémákra nyújtottak megoldást.

Seres Dénes parlamenti képviselő kiemelte: annyi lehetőség, mint amennyi most van, nem biztos, hogy volt, vagy lesz, ezért arra biztatta a jelenlévőket, hogy éljenek vele, és pályázzanak. Bár a pandémia és az orosz–ukrán háború befolyásolja és befolyásolta a mindennapokat, a megyében megvalósítások zajlottak, hiszen alig van olyan magyar település, ahol ne lenne szép középület, modern utak, vagy ne lenne kiépítve a csatorna- és vízhálózat. „Ezt folytatni kell az elkövetkezendő években is, nagyon sok pályázat van napirenden, ezeket a saját javunkra kell fordítani, hogy a közösségünk itthon érezze magát, jó körülmények között éljen, és nevelje családját” – mondta a képviselő. Ahol több vállalkozó van, életképesebb a közösség, mert a fiatalok nem mennek el otthonról, a megélhetés biztosítva van.

Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának és programjának célja, megkönnyíteni a vállalkozók mindennapjait még ebben az oly nehéz gazdasági helyzetben is. A helyi kis- és közepes vállalkozások a gazdaság tartóoszlopai, ezért az RMDSZ vállalkozásösztönző, befektetőbarát és kiszámítható gazdasági környezet kialakítására törekszik. Az RMDSZ kezdeményezésére létrejött Anghel Saligny-program is részben ezt célozta meg, az infrastruktúra fejlesztését, hogy növeljük a hazai kis- és középvállalkozások fejlődését, versenyképességét. Feladatunk, hogy segítsünk a szilágysági vállalkozásoknak kilábalni a nehézségekből és támogatni őket a fejlődésben, ezért jött létre ez a találkozó is – mondta Seres Dénes parlamenti képviselő.

Miklós Zoltán parlamenti képviselő, szakpolitikus, pénzügyi, gazdasági szakember a megvalósításokat, lehetőségeket ismertette, hogy a jelenlévők felkészülve fogadják az elkövetkezendő két évet. Azt tanácsolta, a vállalkozók vegyék fel a kapcsolatot a pályázatíró cégekkel, legyenek felkészülve a nagy pályázatokra, „az elképzelések legyenek a fiókban”.

A találkozóról részletesen a https://maszol.ro/belfold/Fontos-kerdesekre-kerestek-valaszt-a-szilagysagi-magyar-vallalkozok honlapon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.