Tue. Oct 15th, 2024

Fennállásának 120 éves évfordulóját ünnepelte a volt Magyar Király Állami Földművelési Iskola Szilágysomlyón

Megalakulásának 120. évfordulóját ünnepelte a hétvégén a hajdani Magyar Király Állami Földművelési Iskola, a mai Szilágysomlyói Ioan Ossian Műszaki Líceum. Szombat délelőtt az oktatási intézmény egykori tanárai és diákjai nyílt osztályfőnöki órát tartottak, amelyen közel 250-en vettek részt.

„Ezelőtt 35 éve végeztünk, most eljöttünk kicsit nosztalgiázni, együtt ünnepelni, és büszke vagyok, hogy a nagy múltú iskolában végeztem, mert itt olyan alapokra tettem szert, amelyeket felhasználhattam az évek során a mezőgazdasági munkálatok folyamán. Az iskolának nagy bázisa van, fejlett laboratóriumai, modern eszközök, farm, állatok, így akár egyetemi oktatást is lehetne itt tartani” – mondta az egykori végzős.

Dr. Benedek László iskolaigazgató elmondta, az intézmény 120 éves működése során mindig megfelelt a társadalmi „elvárásoknak”, ahol jól képzett szakemberek végeztek és gyarapították a mezőgazdaságot és más gazdasági ágazatokat Szilágy és az ország más megyéiben. Az elmúlt években az intézmény több nevet is viselt, kezdetben Magyar Király Állami Földművelési Iskola volt, majd 1948-ig Mezőgazdasági Iskola. …

Az ünnepségen részt vett Seres Dénes parlamenti képviselő is, aki elmondta, fontos a Szilágysomlyón megszervezett Mezőgazdasági Fesztivál, a véndiákok találkozója, a haszon-állatkiállítás és a mezőgazdasági gépek kiállítása. Gratulált a líceum vezetőségének a jó szervezésért, a gazdáknak, akik legszebb állataikat közszemlére tették, és mindazoknak, akik azért dolgoznak, hogy az ágazat a lehető legjobban működjön. Néhány gazdát, többek között az Il de france juhokkal érkező szilágyzoványi Kuglis Dávid-Dánielt a kiállításon serleggel díjazták.

A megye adottságai kedveznek az állattartásnak, a talaj és az időjárás is ezt segíti elő a legjobban, viszont az utóbbi időben a juhtenyésztést leszámítva ez a tevékenység visszaesett. Ezért kedvező kölcsönökkel, állami és az európai uniós programokkal támogatni kellene a gazdákat, hogy tudjanak beruházni, fejleszteni – vélte Seres Dénes parlamenti képviselő.

Meglátása szerint nemcsak a támogatásra, hanem a felvásárlásra is oda kell figyelni, ugyanis a termelés sokszor azért akadozik, mert nincs meg a kellő biztonság: gazdák többet termelnének, ha tudnák, hogy termékeiket el tudják adni. A juhok esetében a gyapjúnak – ami a legfontosabb terméke az állatnak – nincs piaca, tönkrement a könnyűipar, ezért az állattartó sokszor kénytelen elégetni a gyapjút – tette hozzá.

„Az elmúlt hónapok bebizonyították, nagy szükség van a mezőgazdaságra, hiszen itt termelik meg a mindennapi kenyérhez szükséges hozzávalót. Nagy ára van a mezőgazdasági gépeknek, márpedig technika nélkül nem lehet gazdaságosan megdolgozni a földeket. A világjárvány és az ukrajnai helyzet miatt nőtt az élelmiszerek ára, élelmiszerkrízis előtt állunk, a mezőgazdaságban befektetésre lenne szükség, hogy a gazdálkodók hatékonyabban termelhessenek” – mondta a képviselő.

Az egésznapos rendezvény kulturális műsorral – fellépett a szilágyzoványi Ciberke néptánccsoport – helyi termelők vásárával, kóstolással, szórakozási lehetőségekkel – galambröptetéssel, lovaglással –, esti mulatsággal zárult.

Az eseményről részletesen a https://maszol.ro/gazdasag/Fennallasanak-120-eves-evfordulojat-unnepelte-a-volt-Magyar-Kiraly-Allami-Foldmuvelesi-Iskola-Szilagysomlyon honlapon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.