Fri. Mar 29th, 2024

Farsangtemetés Kémeren

A farsang a vízkereszttől húshagyókeddig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése. Hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik. A keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep. A karácsonyi időszak elmúltával, a mezőgazdasági munkák megkezdése előtt, a telet záró időszakban sokfelé rendeztek bálokat, táncmulatságokat a falvakban.

Vidéken általában a kocsma vagy a fonó volt a színtere ezeknek az eseményeknek, ma ez más helyszíneken zajlik.

  1. március 1-én a nagyváradi Csillagocska Néptáncegyüttes és a Csillagocska Zenekar Farsangtemetés című előadását mutatta be a kémeri kultúrotthonban.

A Csillagocska Alapítvány megalakulása óta fontosnak tartja magyar népi hagyományaink ápolását, amelynek szerves része az élő népzene széles körben való megismertetése, bemutatása. Az állandó és egyben folyamatosan változó zenekar a Csillagocska református zeneóvodában felnövekvő gyermekek soraiból nőtte ki magát.

A Farsangtemetés című műsor felcsíki farsangi, főleg a farsang farkához kötődő népszokásokon alapszik, amikor elbúcsúztatják a telet és a rossz időt, a fiatalok pedig igyekeznek párt választani.

A Csillagocska Néptáncegyegyüttes autentikus formában jelenítette meg a színpadon az erre a tájegységre jellemző farsangi hagyományokat: lóvásár, Illyés bábu elsiratása. E produkció különlegessége, hogy az előadás alkalmával szerepet kapott az  együttes minden táncosa, ami azt jelenti, hogy bizonyos jeleneteknél több mint 50 táncos volt a kémeri kultúrotthon színpadán, akiknek arcáról sugárzott az öröm és a lelkesedés.

Az előadást követően a kultúrotthon  táncházzá alakult át, és táncos mulatság helyszínévé vált, melyen a zoványi, perecseni és kémeri  néptáncosok is aktívan részt vettek a Csillagocska Néptáncegyüttes vezetésével.

Köszönet és hála illeti a Csillagocska Néptáncegyüttest és  Zenekarát, Benedek Árpád zenepedagógus vezetésével a színvonalas rendezvényért, valamint a helybelieket  Pro Humanitas Alapítványt, Kémeri Polgármesteri Hivatalt, Kémeri Református Egyházat, a Kémeri 1-es Számú Általános Iskola pedagógusait.