Fri. May 10th, 2024

Faragó Péter: a hulladék tárolására a jelenlegi törvényeket kell betartani, nem pedig további kivitelezhetetlen módosításokat megszavazni

„Romániában a hulladékgyűjtés és tárolás körül felmerülő problémák megoldására a hatályos törvények betartására van szükség, nem pedig újabb, kivitelezhetetlen jogszabályokra, amelyek csak bonyolultabbá teszik a környezet védelmét, olyan körülmények között, hogy a jelenlegi törvényeket sem tartják be” – fogalmazott Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei parlamenti képviselője, a képviselőház környezetvédelmi bizottságának tagja, azt követően, hogy az RMDSZ tartózkodott annak a módosítójavaslatnak a szavazásán, amely a szeméttelep működtetőket, arra kötelezte volna, hogy a tárolókat 5 kilométerre építésék meg a településektől, nemzeti utaktól, természetvédelmi területektől.

„Romániában a hulladékgyűjtés és ennek tárolása komoly gondokat okoz, tekintettel arra, hogy az állami intézmények nem alkalmazzák a meglévő törvényeket, úgy az ezzel foglalkozó vállalatok, mind pedig az állami ellenőrző hatóságok sem. A mai törvénytervezet egy populista megközelítése a probléma megoldásának, amely nem nyújt reális megoldást senkinek, nem beszélve arról, hogy a benyújtott módosítás jogilag nem ahhoz törvényhez lett letéve, amely ebben a témakörben illetékes. Ez is azt bizonyítja, hogy a kezdeményezők csak a népszerűségük növekedését célozta a kezdeményezés, nem pedig a valós megoldást. Meggyőződésünk, hogy a szelektív hulladékgyűjtést kellene szorgalmazni Romániában, így ezáltal a hulladéktárólok sem lennének telítve, és segítene a jelenlegi helyzeten” – mutatott rá Faragó Péter, majd hozzátette, hogy az 5 kilométeres távolság betartása számos településen kivitelezhetetlen, éppen ezért a jelenleg hatályos törvényeket kell betartani, amelyek konkrétan, az EU-s szabályok értelmében előírják, hogy hogyan kell működjenek a hulladéktárolók, valamint azt is, hogy az állam melyik intézményei kell ellenőrizzék ezek működését, azonban mindezek nem történnek meg. A törvénytervezetet elutasította a képviselőház.

RMDSZ-tájékoztató