Sat. Oct 5th, 2024

Év végéig felfüggeszthető a banki hitelek törlesztése

Elfogadta csütörtöki ülésén a kormány a banki hiteltörlesztések felfüggesztéséről szóló sürgősségi rendeletet.

A kormányülést követően Florin Cîţu pénzügyminiszter rámutatott, természetes és jogi személyek egyaránt kérelmezhetik a hiteltörlesztés felfüggesztését, egytől kilenc hónapig terjedő időszakra, de legfeljebb 2020. december 31-éig.

A miniszter hangsúlyozta, a sürgősségi rendelet nyújtotta lehetőséggel azok élhetnek, ,,akiket közvetlenül vagy közvetve érint a koronavírus-járvány kiváltotta súlyos helyzet“. Hozzátette, ez ,,természetes személyek széles körét” jelenti, mert Romániában ,,szinte mindenkit érint ez a járvány, közvetlen vagy közvetett módon”. Fontos azonban, hogy az igénylés benyújtásakor a kérelmezőnek ne legyenek hátralékai – szögezte le.

Azt is elmondta, a törlesztés felfüggesztésének időszakában esedékes kamatot tőkésítik, majd átütemezik a törlesztés fennmaradó időszakára.

Florin Cîţu kiemelte, azoknak, akik élni kívánnak a hiteltörlesztés felfüggesztésének lehetőségével, a szükségállapot végéig, tehát a következő két-három hétben kell jelezniük ezt a pénzintézeteknek. Ez történhet elektronikus formában vagy akár telefonon is, nem kell kiegészítő szerződést aláírni – nyomatékosította.

A sürgősségi rendeletet az alkalmazási szabályok megjelenésétől számítva lehet majd gyakorlatba ültetni. Ezek elfogadására 15 nap a határidő, de a tárcavezető szerint valószínű, hogy jövő héten véglegesítik.

agerpres.ro