Mon. Apr 12th, 2021

Épül az új Szatmár-Szilágy megyei útszakasz szilágysámsoni része

Ma, február 20-án elkezdték a Szilágy megyét Szatmár megyével összekötő Szilágysámson–Bogdánd 4A útszakasz szilágysámsoni részének kiépítését. Kicserélik a csöveket, bővítik és aszfaltozzák a mezőn áthaladó 4 km-es szakaszt.

„Remélhetőleg nyárára elkészülnek a munkálatokkal, ezt követően gördülékenyebbé válik a szomszéd megyébe való átjárás, és 15 perc alatt eljuthatunk a Szatmár megyei Bogdánd településre, innen pedig Szatmár megye különböző részére” – nyilatkozta Bántó Zoltán polgármester.

A beruházás az Országos Vidékfejlesztési Program által valósul meg, a projekt kivitelezésére megítélt összeg kétmillió lej.

Turisztikai szempontból is lényeges a két szomszédos megyét összekötő Szilágysámson–Bogdánd útvonal kiépítése, mert Szilágysámson a megye egyik kiemelkedő borászati központja, és remélhetőleg a szatmáriak körében is ismerté válik. A szilágyságiak számára is fontos az új útszakasz mielőbbi elkészülése, mert rövidebb idő alatt lehet majd eljutni a Szatmár megyei fürdőkre, amit az itteniek előszeretettel látogatnak.

K.M.